
Ahogy végződött 2015, úgy indult 2016 is Gyergyószentmiklóson, vízhiánnyal. A melegvíz-szolgáltatást 48 órára szüneteltetik, két nagyközségben – Újfaluban és Alfaluban – pedig minimálisra csökkentették a vízszolgáltatást.
2016. január 05., 14:012016. január 05., 14:01
2016. január 05., 15:592016. január 05., 15:59
Talán 2006-ban volt hasonló helyzet a gyergyószentmiklósi vízszolgáltatásban, tíz év után ismét nehézséggel küzdenek a lakók: a felszegi gazdák a Békény-patakából hordják a vizet, de a tömbháznegyedekben a harmadik és negyedik emeleten lakók is víz nélkül maradtak hétfőn.
„A nagyon száraz ősz és tél következtében megcsappant az a vízmennyiség, melyre szüksége van a városnak. Figyelembe véve, hogy ez nem technikai meghibásodásból adódó probléma, nem is tudjuk teljes mértékben befolyásolni. Bizonyos ponton megpróbáljuk mérsékelni a vízhiányt, de orvosolni nem tudjuk” – ismertette Nagy Zoltán alpolgármester.
Mint kiderült, a fűtészolgáltatásban is vannak gondok, a hálózatban keletkező hiány pótlása is akadályba ütközik. A szolgáltatókkal való egyeztetést követőn a melegvíz-szolgáltatást leállították hétfőn este. „Kénytelenek voltunk olyan intézkedéseket is bevezetni, mint a melegvíz-szolgáltatás 48 órás szüneteltetése. Ez, tudom, nem kedvez a tömházlakóknak, de kénytelenek voltunk e mellett dönteni. Minden 12 órában újra tárgyaljuk a melegvíz-szolgáltatás ügyét, igyekszünk olyan intézkedést gyakorlatba ültetni, mellyel a tartályokban növelni tudjuk a víz szintjét, hogy a harmadik, negyedik emeleten, a város felszegi részében lakóknak is legyen vezetékes vize.”
Nagy Zoltán: a falvak nem a város rovására fogyasztanak
Gyergyószentmiklóstól kapja a vezetékes vizet két nagy gyergyószéki község, Újfalu és Alfalu a hozzá tartózó falvakkal. „A szolgáltatott vízmennyiséget csökkentettük, de jó tudni azt is, hogy az a feltételezés, mely egyre gyakrabban hangzik el, miszerint azért nincs a város bizonyos részein víz, mert a falvak elhasználják, nem igaz. Csak összehasonlításképen: egynapi fogyasztás a falvakon 300–350 köbméter, míg a város napi szükséglete 7500 köbméter. Messze nem áll lábán az az állítás, hogy a falvak a város rovására fogyasztanak. De ezzel szemben úgy döntöttünk, hogy a minimálisra csökkentjük a falvakon szolgáltatott vízmennyiséget, hogy fenntartható legyen a rendszer” – ismertette a döntést Nagy Zoltán.
Meleg vízre, felmelegedésre várva
„A hó, a csapadék hiánya, a hirtelen érkezett nagy hideg miatt a patakok befagytak, a vízhozamuk lecsökkent, és nem tudnak elegendő vízmennyiséget adni a városnak. Napi 7500 köbméter vizet kellene leadni a városnak, ezzel szemben 3800–4000 köbmétert tudunk csak szolgáltatni. A Both-várai nyomástartályok nagyjából kiürültek, a város felső része ezért maradt víz nélkül” – mondta Lukács László, a vízszolgáltató Közüzem igazgatója. Hozzátette, a felmelegedés lenne a legjobb megoldás, akkor növekedne a patakok hozama.
Az alpolgármester egyébként azt kéri a városlakóktól, hogy gazdaságosan használják a vezetékes vizet.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!