Több mint ezerötszáz lakásra fűtéstámogatás

Azok a gyergyószentmiklósiak, akik a fűtésszezon kezdetétől számítanak támogatásra, november 20-ig tehették le igénylésüket. Az önkormányzat szociális irodájához 535 olyan kérelem érkezett be, amelyben az igénylő fafűtéshez kért támogatást, míg a távhőszolgáltatást használók közül 993-an nyújtottak be kérést az E-Star ügyfélszolgálatára.

Gergely Imre

2014. november 24., 15:452014. november 24., 15:45

Különböző okok miatt 47 kérelmet utasítottak el, azaz a fafűtést kérők esetében 508 kérvényező teljesítette az előírt feltételeket, az E-Star-nál pedig 973 igénylőről döntöttek úgy, hogy jogosultak az igényelt támogatásra.

Elektromos árammal működő fűtésrendszer esetében hat kérést regisztráltak a szociális osztály illetékesei, ebből mindegyik megfelelt a kritériumoknak, így jóváhagyták azokat. A szociális tömbházban működő gáz alapú fűtésre 34 kérelem érkezett, valamennyi benyújtója jogosult a támogatásra. Így Gyergyószentmiklóson összesen 1521 háztartásban számíthatnak fűtéstámogatásra.

Amint azt Madaras Szidónia, a városháza szóvivője közölte, a leggyakoribb kizáró ok a letett kérelmek esetén, hogy nagyobb a kérelmező által birtokolt belterület, mint a jogszabályban előírt tíz ár. A távfűtésre vonatkozó kérések esetén több alkalommal is a viszonylag új autó vagy több autó birtoklása volt az elutasítás oka, netán két lakás szerepelt az igénylő nevén. Olyan esettel is találkoztak az értékelő bizottság tagjai, ahol a személyazonossági igazolványban szereplő lakcím nem felelt meg az igénylésen szereplő lakcímnek. Mindezek kizáró oknak számítanak. Mindazok, akiknek kérelme a feltételeknek nem felelt meg, írásos értesítést kapnak arról, hogy nem jogosultak a támogatásra.

Az elektromos árammal fűtőknél terepszemle alapján dőlt el a jogosultság, míg a szociális tömbháznál, ahol gázzal fűtenek, a helyzet a lakószövetség létrejöttével rendeződött. Így kaphat támogatást 34 ott élő család.

Amint a korábbi években is, a távfűtés, elektromos áram és gáz alapú fűtésrendszerek esetén a szolgáltató által kiállított számla értéke lesz a jóváhagyott összeggel kevesebb, míg a fával fűtők készpénzben kapják meg a támogatási összeget a városháza szociális osztályán. Ennek időpontját  hamarosan közlik.  Az önkormányzat figyelmeztet, hogy amennyiben bármely adat változik a jóváhagyott igénylésekhez képest, a jogosultak kötelessége legtöbb öt napon belül közölni azt azzal az intézménnyel, ahová a kérést iktatásra beadták.

Természetesen a korábbi évekhez hasonlóan fűtésidény közben is lehet igényelni a támogatást, amennyiben valaki időközben szerez jogosultságot (megváltozik a jövedelem, a birtokolt ingatlanok száma stb.). Az önkormányzat az elmúlt hetekben külön irodát működtetett az egykori községháza épületében, ahol még november folyamán fogadják az ügyfeleket. December 1-jével visszaköltöznek a volt szülészet épületébe, hiszen a tapasztalatok szerint legtöbben már novemberben leteszik igénylésüket, a további hónapokban már kevés ügyfél érkezik fűtéstámogatási kérelemmel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés