Tizenegy helyi rendőrt alkalmaznának

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Gyergyószentmiklóson rendkívüli tanácsülésen szavaztak az idei költségvetés újabb módosításairól. A közalkalmazottak számára jó hír, hogy megvan a pénz a novemberi és decemberi fizetésekre, ugyanakkor a jövő évi személyi állomány bővítésről is szó esett.

Gergely Imre

2013. december 16., 19:522013. december 16., 19:52

Felszabadította a kormány a létszámstopot – közölte Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, így lehetővé válik, hogy jövőre tizenkilenc személyt alkalmazzanak a városi önkormányzathoz. Az elképzelések szerint elsőbbséget élvez a közbiztonság javítása – konkrétabban a helyi rendőrség működésképességét, hatékonyságát növelnék.

Jelenleg hét „fekete egyenruhás” vigyáz a közrendre – ekkora létszámmal a 24 órás készenléti ügyelet, a járőrözés nem megoldható, főként akkor, amikor az egység egy vagy több tagja szabadságát tölti. Mindemellett szükség lenne egy diszpécserszolgálat működésére is, amely a lakossági bejelentéseket fogadná.

A tanácsülésen elhangzott, az önkormányzat előkészítette az alkalmazásokhoz, a munkahelyek létesítéséhez szükséges dokumentációt, s ha meglesz ehhez a kormány jóváhagyása, akkor tizenkilenc fővel nő az önkormányzat dolgozóinak száma, közülük tizenegyen lesznek új helyi rendőrök.

Pénz fizetésekre és a kórházra

Kiegészült az önkormányzat béralapja, mindenki megkaphatja a fizetését. A kormány az idei költségvetések elkészítésekor maximalizálta a települések önkormányzatai számára a béralapot, ami azt jelentette, hogy nem lehetett kiadni a decemberi – esetenként a novemberi – fizetéseket. Most viszont jóváhagyták a bérek kifizetését, így az alkalmazottak megnyugodhatnak. A tanácsülésen a kifizetéseket jóváhagyó határozatot szavazta meg a testület, ez pedig a városháza munkatársai mellett a tanügyben dolgozókat is pozitívan érinti.

Ugyanakkor döntöttek arról is, hogy 25 ezer lejjel járulnak hozzá a városi kórház működtetéséhez. Ez azért szükséges, mert az egészségügyi intézmény számláit zárolták a pénzügyi hatóságok, a most rendelkezésükre bocsátott összeg azonban rendezi ezt a helyzetet, januártól is zökkenőmentesen folytatódhat a kórház tevékenysége – hangzott el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés