
Fotó: Pethő Melánia
Gyergyószentmiklóson rendkívüli tanácsülésen szavaztak az idei költségvetés újabb módosításairól. A közalkalmazottak számára jó hír, hogy megvan a pénz a novemberi és decemberi fizetésekre, ugyanakkor a jövő évi személyi állomány bővítésről is szó esett.
2013. december 16., 19:522013. december 16., 19:52
Felszabadította a kormány a létszámstopot – közölte Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, így lehetővé válik, hogy jövőre tizenkilenc személyt alkalmazzanak a városi önkormányzathoz. Az elképzelések szerint elsőbbséget élvez a közbiztonság javítása – konkrétabban a helyi rendőrség működésképességét, hatékonyságát növelnék.
Jelenleg hét „fekete egyenruhás” vigyáz a közrendre – ekkora létszámmal a 24 órás készenléti ügyelet, a járőrözés nem megoldható, főként akkor, amikor az egység egy vagy több tagja szabadságát tölti. Mindemellett szükség lenne egy diszpécserszolgálat működésére is, amely a lakossági bejelentéseket fogadná.
A tanácsülésen elhangzott, az önkormányzat előkészítette az alkalmazásokhoz, a munkahelyek létesítéséhez szükséges dokumentációt, s ha meglesz ehhez a kormány jóváhagyása, akkor tizenkilenc fővel nő az önkormányzat dolgozóinak száma, közülük tizenegyen lesznek új helyi rendőrök.
Pénz fizetésekre és a kórházra
Kiegészült az önkormányzat béralapja, mindenki megkaphatja a fizetését. A kormány az idei költségvetések elkészítésekor maximalizálta a települések önkormányzatai számára a béralapot, ami azt jelentette, hogy nem lehetett kiadni a decemberi – esetenként a novemberi – fizetéseket. Most viszont jóváhagyták a bérek kifizetését, így az alkalmazottak megnyugodhatnak. A tanácsülésen a kifizetéseket jóváhagyó határozatot szavazta meg a testület, ez pedig a városháza munkatársai mellett a tanügyben dolgozókat is pozitívan érinti.
Ugyanakkor döntöttek arról is, hogy 25 ezer lejjel járulnak hozzá a városi kórház működtetéséhez. Ez azért szükséges, mert az egészségügyi intézmény számláit zárolták a pénzügyi hatóságok, a most rendelkezésükre bocsátott összeg azonban rendezi ezt a helyzetet, januártól is zökkenőmentesen folytatódhat a kórház tevékenysége – hangzott el.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!