
Fotó: Balázs Katalin
Egy 2009-es terv megvalósítása van folyamatban: jelenleg tető nélküli a gyergyószentmiklósi örmény közösségi ház, újrafedés előtt még egy szint kerül rá.
2015. november 11., 17:052015. november 11., 17:05
Multifunkcionális terem lesz a tetőtérben, ahol sor kerülhet tanácskozásokra, előadásokra, de akár kiállításokra, kézműves foglalkozásokra is. „Nálunk örményeknél sok olyan érték van, amit érdemes a nagyközönségnek megmutatni. Tematikus és időszakos tárlatokon gondolkodunk” – részletezte az épülő helyiség funkcióit Kulcsár László, a Gyergyói Örmény Kulturális Egyesület elnöke.
A nagyközönségnek viszont csak később lehet átadni, idén a munkálatok nagyobb részét, a falak felhúzását, tető újrakészítését végzik el. Jövőre tervezik a nyílászárók berakását, lépcsőházkészítést, majd a villany- és fűtéshálózat kiépítését, illetve az apróbb munkálatokat: a belső tér kialakítását, berendezését. Még ezen a héten a remények szerint a ház fölé tető kerül, abban bíznak, hogy addig kitart a jó idő.
A jövő tervei között szerepel a ház bejáratához közel egy színpad felépítése lehetőséget adva szabadtéri rendezvények, előadások, fellépések megszervezésére. A színpad mögé mellékhelyiségeket alakítanának ki a vendégek, fellépők számára.
A beruházás összértéke hozzávetőleg 80 ezer euró. Ebből a kezdeti tőkét a megyei tanács biztosította. Sikerült még pénzforrást szerezni a Bethlen Gábor Alaptól, de az örmény hívek is felpártolták az ügyet. Az elmúlt hétvégi kaláka alkalmával gyerekek és fiatalok, férfiak és nők egyaránt jelen voltak, leszedték a cserepeket, a csatornát, a kéményeket is lebontották. Ugyanígy tervezik majd a visszarakásokat is, hiszen ezek a munkálatok 20 ezer lejes nagyságrendű értéket jelentenek.
A továbbiakban is szerveznek tehát kalákákat, bevételt remélnek az egyházi erdőgazdálkodásból, valamint a téglajegyek eladásából. Erre ugyanis továbbra is van lehetőség, a plébánián, Buslig Gyulánál és Kulcsár Lászlónál egyaránt kaphatók 10 és 50 lejes jegyek. Aki nagyobb összeget kíván téglajegyre fordítani, annak személyre szólót nyomtatnak.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
szóljon hozzá!