
Fotó: Gergely Imre
Beázott a plafon tetőszigetelés után az egyik felújítás alatt álló gyergyószentmiklósi tömbház negyedik emeleti lakásában. A szigetelési hibát a kivitelező kijavította, és vállalja a felelősséget az ilyen problémák miatt.
2025. március 28., 16:012025. március 28., 16:01
2025. március 28., 17:072025. március 28., 17:07
Nem túlzás kijelenteni, hogy a vízpróba nem volt sikeres a gyergyószentmiklósi Virág negyed 43-as tömbházának egyik lakása fölött, és amikor az észlelt hibák javítása zajlott, a megbontott részen újra befolyt a víz a lakásba. Több helyiségben is
Az ott lakó Kulcsár László, aki egyben városi tanácsos is, ezt követően panaszolta el a sajtónak az általa tapasztaltakat.
Mint visszaemlékezett, még 2023 szeptemberében jelezte a munkálatot végző cég, hogy közeleg a tetőszigetelés az ő tömbházrészükön, és felszólította a lakókat, hogy a tetőt addig védő szerkezetet bontsák le, szabadítsák fel a helyet. Ezt akkor meg is tették, de a tetőszigetelés mégsem kezdődött el, így az akkori őszi esőzések során a víz az ő lakásukba folyt be, de lefolyt a harmadik emeleti szomszédhoz is.
Fotó: Gergely Imre
Önerőből, bitumennel, kátránnyal oldották meg a problémát, amíg végül most, az év elején lezajlott a tömbházfelújítás részeként a tető szigetelése.
A vízpróba (amikor nagy mennyiségű vízzel töltötték fel a tetőt) eredménye szerint a munkálat nem volt tökéletes.
Megkeresték a hibákat és a kivitelező dolgozott a kijavításukon, de a megbontott részeket nem zárta le a szerdai eső előtt, így megint elő kellett venniük a vedreket.
Kulcsár László hiányolja a felelősségtudatot, ami egy ilyen munka során elvárható lenne. „Gyergyószentmiklós kisvárosként nehezen tud forrásokat szerezni ilyen beruházásokhoz, amikor pedig ez sikerül, akkor ilyen eredményekkel szembesülünk. Én vállalkozóként is gondolkodva a legnagyobb mértékű odafigyelést várnám el a kivitelezőtől, aki a munkát felvállalja, hogy ne legyen rossz következménye a lakók részére” – fogalmazott.
Fotó: Gergely Imre
A tömbházfelújítást végző cég munkatársai csütörtökön kijavították a tető hibáit. Fórika Tibor cégvezető a sajtónak elmondta, több mint 1500 négyzetméteres felületen végeztek tetőszigetelést a 43-as tömbházon, és máshol nem tapasztaltak problémát.
Fotó: Gergely Imre
A vízpróba után csak ebben a lakásban jeleztek szivárgást, de egyébként már január végén lezárult a testőszigetelés a tömbházon, azóta volt eső és havazás is, de nem jelentkezett gond. Most azt tapasztalták, hogy
Hozzátette, az ilyen esetekért vállalják a felelősséget. Kártérítésre a munkálat befejezése után, a jótállási idő alatt kerülhet sor. A 43-as tömbházzal körülbelül két hónap múlva tudnak végezni, ha a kifizetések is rendben mennek.
Az előírások szerint a munkálatok befejezése, a beruházás lezárulása után felmerülő hibákért kötelesek vállalni a felelősséget. Addig viszont türelmet kér a lakosoktól.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
Kilenc, a második világháborúból származó, 45 milliméteres páncéltörő lövedéket találtak kedden a Hargita megyei Gyergyóhodoson, a földgázvezeték lefektetése közben. A lőszereket a tűzszerészek elszállították.
Keddtől használhatók a Gyergyószentmiklós közterületein kiépített elektromosautó-töltőállomások. A mintegy 2,2 millió lej értékű, európai uniós finanszírozásból megvalósult beruházás hét helyszínen biztosít töltési lehetőséget.
szóljon hozzá!