
Gyergyószentmiklósról indul vándorútra az a képzőművészeti tárlat, amelynek anyagát a szárhegyi alkotótáborokban készült munkákból válogatták. A Tarisznyás Márton Múzeumban pénteken nyílt kiállítás több mint ötven alkotást vonultat fel negyven év gyűjteményéből.
2014. október 13., 12:192014. október 13., 12:19
„Önbecsülésünket erősíti ez a kiállítás” – fogalmazott a megnyitón Csergő Tibor András múzeumigazgató. Úgy értékeli, népszerűségre lelni Gyergyóban kevésbé lehetséges, aki nagyot akar alkotni, annak el kell hagyni a vidéket. „Hál\' istennek Gyergyóban azért valami világhírű: mind a szakma által nagyra értékelt képzőművészeti mozgalom Szárhegyen, mind az értékteremtés, amely jó fényt vet mindannyiunkra” – mutatott rá. Beszédében kitért a szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ és a Tarisznyás Márton Múzeum múltbéli összefonódásaira, jelenlegi helyzetükre.
Rávilágított, hogy megfelelő kiállítófelületek hiányában lehetetlen méltó módon továbbörökíteni azt a hagyatékot, amit az intézmények birtokolnak. „Amellett, hogy ma a székely képzőművészet önbecsülésének napját ünnepeljük, egy felkiáltójel is ez a nap, hiszen a problémák nincsenek megoldva sem a múzeum, sem a szárhegyi művészeti központ szempontjából. Otthont kell teremteni ezeknek a gyönyörű alkotásoknak” – hívta fel a figyelmet.
Egyelőre vándorkiállításokat terveznek
A szárhegyi központban negyven év alatt tetemes és igen értékes hagyaték gyűlt fel – közel kétezer képzőművészeti alkotás. Egy részük a Lázár-kastély lovagtermében, kapubástyájában és udvarán volt megtekinthető, a raktáron lévőknek a sarokbástya adott helyet. A kastély körül ez év elején kialakult tulajdonviszony-tisztázási viták miatt a művészeti központnak ki kellett költöznie, az alkotásokat a Schola vendégház emeleti termeiben raktározták el.
„A negyven év alatt felhalmozott, számos kiváló műalkotáshoz méltatlan ez az állapot. Ezért is határoztuk el, hogy a hátrányból előnyt kovácsolva, elindítunk egy vándorkiállítást először Székelyföldön, majd lehetőség szerint az ország és külföld nagyobb városainak kiállítóhelyiségeiben” – ismertette a terveket Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője. Felidézve az alkotóközpont létrehozásakor megszületett összefogást, hangsúlyozta: „az a megvalósítás, ami ezen összefogás nyomán létrejött, máig ható üzenetével követendő példa lehet számunkra és a mindenkori utódok számára. Példa arra, hogy miként lehet minden külső akadály és nehézség ellenére hittel, kellő elszántsággal és makacs kitartással végzett munkával értéket teremteni. Így jött létre az érték, amely az erdélyi magyar és az egyetemes kultúra fellegvárává emelte Szárhegyet”.
A szép minden időkben szükség
A művésztelep negyven évét méltatva, az alkotótáborok krónikásaként bemutatott Bajna György újságíró is a közösségi összefogás erejére világított rá. „Ma egy megmentett kolostor és egy feltámasztott kastély is hirdeti, hogy mekkora erő lehet egy közösségben, amelyikhez okosan közelítenek, s hogy a zsörtölődés is teremthet, miközben hétfájdalomról pusmog” – fogalmazott. Meglátása, hogy a szárhegyi alkotóközpont szellemisége – ha időnként meg is csonkítják – elpusztíthatatlan, ellenben egy-egy csonkítással nagyon sokat veszítenek főként az alkotások csodálói.
Az alkotóközpontról Bajna György úgy fogalmazott: „Közép-Kelet-Európa egyetlen olyan művésztelepének az eredményeit őrizi, pontos leltárral, ahol az utolsó negyven év fontosabb művészeti irányzatairól is hírt kaphatunk. Ma már olyan szélesre nyitva a körzőt, ami a teljes földgolyót szárai közé veheti. Máshol élő és teremtő emberektől éppúgy kaphatunk üzenetet, mint a sajátjainkról, akik közül sokan maradtak hűségesek Szárhegyhez.”
Az előtte szólókhoz hasonlóan Bajna György is kiemelte egy állandó kiállítófelület létrehozásának fontosságát. A megnyíló tárlatot a következőképpen ajánlotta a művészetpártolók figyelmébe: „Úgy élvezzék e kiállítás anyagát, hogy akár egy gyergyószentmiklósi galéria létrehozásának támogatására is gondolva nyugtázzák: nagy szükség minden időkben a szép, mert csak a tartalmas lehet az: az üzenő, az erőt adó, az, ami a rettenetet is úgy tudja közvetíteni, hogy abból az ellenállás néma daca születik, a cselekvővé tevő gondolat.”
Széles körökben kell megismertetni a szárhegyi értékeket
„Hargita Megye Tanácsa, mint a szárhegyi művészeti központ fenntartója igyekszik minden lehetőséget megragadni ahhoz, hogy a művésztelep visszatérhessen régi helyére” – mondta Barti Tihamér, a megyei intézmény alelnöke. Úgy fogalmazott: „Az alkotások egy művész életében olyanok, mintha személyi naplójában egy oldal lenne. A gyergyói ember számára fontos az, hogy Szárhegy, a gyergyóiság, az itteni ihlet bekerül az elismert művészek naplójába azáltal, hogy itt alkotnak.” Az értékek bemutatására alkalmas a jelenlegi vándorkiállítás, hasonlók keretében országhatárokon kívül is meg kell mutatni a művésztelep hagyatékát – hangsúlyozta az alelnök.
A Székelyföld Napok keretében közszemlére tárt alkotások szombatig lesznek megtekinthetők a gyergyói múzeumban, ezt követően Sepsiszentgyörgyön, majd Székelyudvarhelyen állítják ki.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!