
Merjünk igent mondani a kihívásokra, ne torpanjunk meg, mert nem igaz, hogy nem lehet. Próbáljuk egymásból kiszeretni a jót – biztatta Böjte Csaba prédikációjában a tatárdombi tanévkezdésre összegyűlteket.
2014. szeptember 15., 12:362014. szeptember 15., 12:36
Az emlékmű koszorúzása mellett számos emléklap került kiosztásra, hiszen éppen tíz éve jött létre Szárhegyen a Kájoni János Gyermekvédelmi Központ. P. Ferencz Ervin, a szentmise főcelebránsa nem akart az ő hozzájárulásáról beszélni, mint mondta, ő csak helyet adott a központnak, inkább azt kérte a jelenlévőktől, hogy együtt adjunk hálát, védjük és adjuk tovább kultúránkat, és ápoljuk a szeretet.
A Böjte Csaba-otthonok lakói, rengeteg gyerek, kísérőik és a környéken élők egész napos ünnepségen vehettek részt a Tatárdombnál, melynek része volt a közös ebéd, számos műsor, valamint este a Dózsa rockballada bemutatója is.
Böjte Csaba gondolatai az iskolakezdéshez
– Miről szól a mai ünnepség?
– Nemcsak a focistáknak, hokistáknak esik jól, ha drukkolnak nekik, hanem a tanároknak, diákoknak és még talán a szülőknek is. Új tanévet fognak kezdeni, hát szurkoljunk nekik, biztassuk, hogy fog ez menni. Példaképül állíthatjuk számukra a Szűzanyát, 500 éve van Csíksomlyón a kegyszobor, Ferenc pápa is máriás jubileumi esztendőt hirdetett meg, ami abból áll, hogy ebben az évben bárki, aki Csíksomlyóra elzarándokol, imádkozik, szentmisén vesz részt, gyónik és áldozik, az teljes búcsút nyer. Logikus, hogy tanévkezdéskor mi is biztatjuk a gyerekeket, itt, Szárhegyen már tizedik éve. Az itteni gyermekvédelmi központ két épületből áll, több mint 50 gyereket gondozunk, jó ezért kifejezni a hálánkat minden segítőnek, megköszönve a jóságát, szeretetét.
– Böjte Csabánál olyan gyermekvédelem létezik, melyben a munka is közel áll a gyerekekhez...
– Ez vitatott téma, a román törvények szerint tizenhat év alatt a gyermeket még mosogatni, udvart seperni sem lehetne odatenni. De ha ez nem történik meg gyerekkorban, akkor elvégez még egy szakiskolát a gyermek, és egyből fel kellene vegye a ritmust a versenyszférában. Nem fog neki ez menni, ha gyerekkorában szépen, fokozatos nem nevelték őt munkára. Egyszer csak a zokniját mossa ki, aztán az ágyát tartsa rendbe, aztán gondozza a környezetét, télen vágjon fát... vegye ki a részét abból, ahogyan mi is felnőttünk. Azt hiszem, épp úgy, ahogy a szellemi munka, a tanulás nem bűn és nem büntetendő, a kétkezi munka sem lehet az. Csúfot űzni a gyerekből bűnnek számít, de az, hogy használom az értelmét és a két kezét, használni az istenadta ajándékait, hogy értéket teremtsen, és majd egyszer szülőföldjén ebből megéljen... ez lenne minden iskolának a feladata.
– Már 81 otthona van a Szent Ferenc Alapítványnak. Lehet könnyű összefogni ezeket?
– A gyerekeknek is mondtam: biztos, Szűzanyának sem volt könnyű végigjárni azt az utat, amire a mennyei Atya meghívta. De ment, és így lett ő Mennyek Királyné Asszonya. Senkinek nem könnyű. A gyereknek sem könnyű helytállni ebben a mai intenzív oktatási rendszerben. A tanárnak sem könnyű a zsák ugráló bolhát irányítani. Nekem sem könnyű. De azt hiszem, ha merünk szembenézni a feladatainkkal, merjük vállalni, ha hisszük, nem vagyunk táposok, meg tudjuk ezt csinálni, akkor kapunk hozzá Istentől is segítséget. És nagyon sok jó szándékú ember is van, ők is a hónunk alá nyúlnak... fog sikerülni. Fontos, hogy ne legyen előítélet az emberekben. A közösség fogadja be azokat a gyerekeket is, akik nehezebb sorsúak. Szárhegyen is elfogadták az intézményünket, a környékbeli falvakkal, mert sok helyről vannak gyermekeink, szintén sikerül együttműködni. Úgy látom, szeretetben, autonóm módon a mi gyermekeinket sikerül nevelni. És örömmel mondhatom el, gyermekeink hamar behozzák a lemaradásokat, sikerül utolérjék osztálytársaik szintjét. Adná az Isten, hogy ennek a munkának gyümölcse az legyen, hogy szép házak épüljenek, benne olyanok lakjanak, akik nálunk nőttek fel, és megállják a helyüket Gyergyó kicsit zord vidékén is.
– Böjte Csaba bár nem vér szerint, de a legtöbb gyermekes édesapa. Miként kell egy szülő így, tanév elején útjára engedje gyermekét?
– Népünk egyik legnagyszerűbb apja Szent István király volt. Ő is gyermeke mellé megbízta Szent Gellértet. Egy jó szülő keres alkalmas pedagógust gyermekének. Biztosan, le is ültek egy pohár bor mellé, megbeszélték, hogy is legyen. Imre hercegnek pedig apja nemcsak szóban, írásban is intelmeket hagyott hátra. Úgy érzem, minden szülőtől szép lenne, ha ilyenkor, tanévkezdéskor merne írni egy levelet: kedves fiam, most kezded az első, ötödik, tizedik osztályt, és én szeretnék szívem minden bőségével egy levelet írni neked. Biztos, hogy 50-60 év múlva nagy élmény lenne elolvasni az apa egykori levelét. Én erre biztatom a szülőket, én minden évben írok a gyerekeknek is, kollégáknak is. Igazából szeptember a hála ideje is, hogy ennyi nagyszerű pedagógust, nevelőt adott.
– Számos településen ma is egy-két diákon múlik, hogy fennmaradjon az iskola. Gyakran kérik-e fel Böjte Csabát, hogy telepítsen oda egy kisebb otthont, hogy legyen meg a kellő létszám?
– Nagyon gyakori felkérés ez. Múltkor egyik paptestvérem kért, hogy vigyek gyermeket az ő településére. Viccesen mondtam is neki: nekünk a teológián azt tanították, hogy a gyereket a gólya hozza, nem a ferences barát. Sok helyre kérnek gyereket, de azt látom, a tapasztalat alapján, hogy ezen érdemes előtte hosszan töprengeni. Vannak olyan települések, ahová az elmúlt 5-10 évben vittünk gyereket, és az elmúlt három évben mindössze egy helybéli született. Kirakatból nem lehet és nem szabad fenntartani iskolát. Csak az ősi módszer, a gyermekvállalás útja járható. Én erre biztatom a székely települések fiataljait.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!