Talpra áll az Anyaság

Hiányzik a gyergyószentmiklósi sétálóutca gimnázium felőli végéről az Anyaság képzőművészeti alkotás. A sorsáért aggódóknak jó hír, hogy huszonhárom év után az alkotója által áhított helyre kerül. Nem kell más településnek adományozni. Visszaállítását, úgy tűnik, csupán egy egyeztetés kell megelőzze.

2014. július 30., 13:412014. július 30., 13:41

A gyergyószentmiklósi Gimnázium utca aszfaltozásakor távolították el helyéről Balogh Péter alkotását, melyen az 1991-es évszám szerepel. Az Anyaság című alumínium alkotás a mellékgazdaság udvarán található jelenleg, további sorsáért többen aggódnak. „Azt a szobrot én csináltattam. Ha nem kell a városnak, elajándékozom másnak” – mondja dr. Márton László, a hajdani öntöde egykori igazgatója, nem ismerve a városvezetés további szándékait, hisz mint ismertette, több helyen reklamált, egyértelmű választ sehonnan sem kapott.

Az alkotás története

A rendszerváltás után a szárhegyi Művésztelepen ismerkedett meg Márton László a Bukarestben élő Balogh Péterrel, aki akkor már világhírű szobrászművész volt. A kettejük között szövődött barátság révén jutott el az akkori öntöde igazgatója az alkotó műtermébe. Ott látta meg a különleges, kiöntésre váró gipszalkotást. Márton vállalta a kivitelezést. „Ezt még Párizs központjában is fel lehetne állítani, olyan munka, a figuratív és absztrakt közötti átmenet, Balogh Péter nagyon egyéni stílusának egyik míves képviselője” – állítja Márton László, aki ott, helyben ígéretet is tett a művésznek: az alkotást alumíniumból kiönteti, Szentmiklóson, köztéren felállíttatja.

„Amikor Bukarestbe volt útja egy autónak, elhozattam a gipszet. Az öntödében vagy háromszor is újra kellett önteni. Nagy keresztmetszet-különbségek voltak a szobor egy-egy részeinél, és ahogy hűlt ki a fém, a vékonyabb részeknél repedt is meg. Végül acélerősítésekkel sikerült elérjük a végleges formát. Három ember egy hónapig dolgozott a csiszoláson. Balogh ragaszkodott hozzá, hogy a munkafolyamatok idején itt legyen, kétszer két hétig láttam vendégül. A vállalat garzonjában lakott, a kantinban étkezett, én fizettem a költségeket” – emlékszik vissza az egykori gyárigazgató. Elmondja azt is, együtt nézték ki a szobornak leginkább alkalmas helyszínt is: a Gimnáziummal szemközt, de nem az út közepén, hanem a tömbház előtti zöldövezetben, a nyír- és fenyőfa árnyékában. „Még azt is megmondta, milyen talapzatot szeretne: téglákból, kifugázva.”

Az Anyaság kálváriája

A szobor elkészült, de felállítására éppen akkor nem volt mód. Az öntöde előcsarnokában állt egy ideig, és Márton nem tudott mit válaszolni a művész Bukarestből küldött leveleire, melyekben a szoborállítást sürgette, jelezve, ellenkező esetben elviszi innen.

A kérdés Márton László tudta nélkül oldódott meg. „Én már nem voltam a vállalatnál, amikor Dézsi Zoltán akkori polgármester felhozatta onnan az alkotást, s a sétálóutca végére, az út közepére helyeztette. Akkor sem voltam értesítve, s most sem” – nyilatkozta. A kálvária itt nem ért véget. A szobrot ugyanis az aszfaltozási munkálatok miatt eltávolították, és a mellékgazdaság udvarára került. Ott az üzemanyagraktárnak támasztva állt mindaddig, amíg a nagyidő alkalmával át nem vezette a villámot, amely az alkalmazottak szerint „rendet csinált a raktárban”. Az alkotás sértetlen maradt, ám ekkortól az udvar másik végében hanyatt fekve tárolják.

Kommunikáció kérdése

Mikor és hová kerül az alkotás? Pusztán egy beszélgetés kérdése ez – derült ki érdeklődésünkre az önkormányzat álláspontja. A tanácsülésen is ez ügyben szót emelő Bajkó László önkormányzati képviselőre bízzák, hogy szervezzen egy találkozót Márton László és Nagy Zoltán alpolgármester jelenlétében. A részletek pontos rögzítését, a megboldogult alkotó akaratát figyelembe véve kerülhet sor a szobor elhelyezésére. Mindez napokon belül megtörténhet, hiszen csütörtökön már asztalhoz is ülnek a felek – derült ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés