A legeltetési szabályzat nem változott, de a betartását szigorúbban veszik, mint eddig – hangzott el a gyergyószentmiklósi gazdafórumon. Szakemberek tájékoztatták a gazdálkodókat, állattartókat arról, hogy mi a teendő vadkárok esetén, mi változik a mezőgazdasági támogatásokat illetően, de az is felmerült: a barompiacot jó lenne elköltöztetni.
2015. március 01., 19:392015. március 01., 19:39
A legeltetési szabályzatot a gazdák kilencven százaléka jónak tartja és betartja, de vannak néhányan, akiknek kihágásaik a szomszédokat, más gazdálkodókat károsítanak. Éppen ezért idéntől szigorúbban követik a szabályzat betartását – ígérte a gazdafórumon Nagy Zoltán alpolgármester.
Konkrétan ez azt jelenti, hogy aki esztenát akar létesíteni a Gyergyószentmiklóshoz tartozó területeken, annak a helyi rendőrségtől is engedélyt kell erre kapnia, bizonyítania kell, hogy esztenája megfelel a követelményeknek. Ugyanakkor a helyi rendőrség ellenőrzéseket is fog folytatni a legeltetés kapcsán, és ha szabálytalanságokat tapasztal, büntetések várnak a kihágásokat elkövetőkre. A cárina határai nem változtak, és a havasi legelőkre idén is május 15–20. között szabad kihajtani a csordákat, nyájakat.
Az eseményen jelen volt a vadásztársaságok képviselője is. Bíró Árpád felvetette, az a tapasztalat, hogy az esztenákon húsz kutyát tartanak, amelyek igazából nem sokat segítenek az állatok őrzésében. Azt javasolta, kevesebb, de valóban jó kutyával őriztessék a nyájakat, és ezek tartásánál is kövessék az előírásokat. Természetesen sok szó esett a vadkárokról, hogy érdemes-e egyáltalán bejelenteni, ha egy juhot megöl a medve vagy a farkas. Kiderült, az emberek nem igazán bíznak abban, hogy az ilyen esetekben valóban kártalanítják a gazdát.
A szakemberek elismerték, hogy a kártalanítás sokszor nagyon lassan halad, néha évekbe telik, míg a vadkárt megtérítik, mégis arra figyelmeztették a gazdákat, minden kárt azonnal jelentsenek az illetékes önkormányzatnál. „Ha nincs papíron jelentve a medvetámadás, akkor Bukarestben azt látják, hogy nincs is semmi probléma, és akkor nem is adnak kilövési engedélyt a garázdálkodó vadakra” – hangzott el.
Csavar Zsolt, az APIA munkatársa a mezőgazdasági támogatásokkal és pályázati lehetőségekkel kapcsolatos változásokat ismertette. Figyelmeztette az állattartókat, hogy az unió milyen előírások betartását várja el például a trágya tárolására, és amennyiben valaki nem épít betonozott tárolót, úgy elveszíti a támogatási lehetőségeket is. Felmerült egy új hátráltató körülmény a gazdálkodásban: a haris madár védelmét szolgáló intézkedések. Amint elhangzott, nem első eset, hogy úgy döntenek egyes területek védelmi zónává nyilvánításáról, hogy senkit nem kérdeznek meg a helyi gazdák vagy szakemberek közül. Ilyen a haris madár védőzóna. Idéntől a teljes Gyergyói-medence ilyen besorolást kapott. A szabály szerint a kaszálókat csak augusztus végén lehetne megkaszálni és más betarthatatlan előírások is vannak. Mint kiderült, a környezetvédelem fontosságát nem is vitatja senki, de azt mégis túlzásnak tartják, hogy ez a gazdálkodást ellehetetleníti. Hogy ez a szabályozás végül miként lesz betartható, egyelőre igencsak kérdéses. A harist egyébként kevesen ismerik, senki nem látott egyet sem a környéken. Valamilyen szakemberek felmérése állapította meg, hogy a Gyergyói-medence ennek a madárnak kedvelt költőhelye. Ugyanakkor furcsa módon ugyanezen szakemberek szerint a megye északi felét, a román többségű vidéket nem kedveli a haris, ott tehát nem kell újabb szabályokat rákényszeríteni a gazdákra.
A gazdafórumon kérdéseket tehettek fel az érdeklődők a környezetvédelem illetékesének, a körzeti állatorvosnak is. A mintegy hatvan gazda valóban új információkkal gazdagodott a tevékenységüket érintő változásokkal, tudnivalókkal kapcsolatban. Az esemény végén Nagy Zoltán alpolgármester feltette a kérdést: van-e igény a barompiac működtetésére? A válaszokból kiderült, a jelenlegi helyszín nehezen megközelíthető a gazdák számára, másrészt a közeli téglagyári cigánytelep lakói is zavarják az állatvásárt. Szükség lenne ugyan a barompiacra, de nem itt és nem ilyen formában.
Felmerült egy olyan javaslat, hogy az állatvásár költözzön a vasúton alul az elhagyott bánya környékére. Ott könnyen elérhető volna a környék falvaiból érkezők számára is, hiszen a mezőn át akár Újfalu és Csomafalva, akár Szárhegy felől is megközelíthető lenne. Nagy Zoltán ezt jó ötletnek tartotta, ígérte, megkeresi a megoldást a gazdák kérésének teljesítésére.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!