Születésnap Hazug Pistánál

Fotó: Balázs Katalin

Mikulásgyermek a Baktán élő remete, hát születésnapozni jártunk hozzá. „Elrúgtam a nyolcvanhármat, a nehezén túl vagyok” – fogad viskójában, ahol a kályhára most sem lehet panaszkodni, húzása van, a füstöt is eregeti rendesen.

Balázs Katalin

2013. december 09., 18:372013. december 09., 18:37

2013. december 09., 19:212013. december 09., 19:21

Hogy mi változott az egykori vadőr tanyáján? Hát több minden, csupán a kék szemek csillogása és a vidámság maradt meg. Fájlalja, de elkeseredni nem fog miatta, hogy Fickó, a hűséges házőrző már alulról szagolja az ibolyát. A szomszéd pásztorkutyákkal verekedhetett össze, mert bőrcafatait nem messzire az esztenától találta meg a gazdája. Azóta lett új társ is: Tappancs, a kutyakölyök küzd láncra kötve a hideggel. Bevinné Pista bácsi, de az új barát nem olyan békés, mint Fickó volt, nem lehetne egy szobában hagyni őt az eledellel. Felidézzük a régi történetet is, mikor medve volt a kvártélyos, még egy ágyban is aludt Pista bácsival, s aztán gömbölyödött a bundás hasa, míg egy napon megszületett a kék szemű medvebocs. Tappancsot ilyen baleset nem érheti, a távolságtartáshoz új gazdája ragaszkodik: „Egyébként nincs baj vele, s nem rossz, sokat csiripol. Csak megmaradna, mert minap itt, a kötésen is szinte megölték. Hallottam, szaporábban ugat, léptem ki az ajtón, s úgy vettem is kézbe a botot, de már ki volt nyújtva szerencsétlen: két kutya támadta meg. Aztán az egyiket olyanformálag farkereszten kaptam, hogy az utaját húzva mászott el innen, s azóta nem láttam.”

Aki meglátogatja a páratlan történetek atyját, visz neki valami eleséget, nem is éhezik, mondogatja, csak a kávéba való cseppentő fogy el időnként. Úgy szokta Pista bácsi, hogy amikor felfő a kávé, vagy este a tea, kicsi szeszt cseppent belé. Esküszik rá, a 96 fokosnál e célra jobb nincs, és eszébe sem jut magára meginni ezt a méregerős itókát. Egyébként makkegészséges, bizonygatja, igaz, három lábon áll már stabilan. A gyengülő végtagokat meg kell segítse egy bottal is: „addig nincs baj, amíg az ember döcög, s nem forgatják!”

Hogy érzi magát egy évvel öregebben? – kérdezősködünk, mire meg is kapjuk a választ: „Amíg az Isten adja, én még akarok élni. Élhetek, volt nekem százötven éves cimborám is, s nem volt egy buta ember: Horthy fővadászmestere. Azt kívánom csak magamnak, hogy érjek annyit továbbra is, mint a vécépapír. Ne kacagjon ki senki, az fontos, mert arra mindenkinek szüksége van”.