Szociális tevékenységgel kezdte az évet a Vöröskereszt

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Lendülettel vágtak neki az új évnek a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi kirendeltségének vezetői, terveik szerint segítségből, egymásra figyelésből idén sem lesz hiány. Hétfőn tűzifát juttattak egy beteg, idős asszony otthonába.

Pethő Melánia

2013. január 07., 17:092013. január 07., 17:09

2013. január 07., 19:102013. január 07., 19:10

A házába érkező vöröskereszteseket ismerősként fogadta a Gödrös utcai idős asszony, hisz ünnepek tájékán mindig felkeresik, élelmiszercsomagokat juttatnak neki. Hétfői látogatásuk viszont „soron kívüli” volt, az általuk hozott ajándék pedig igazi meglepetés a kisnyugdíjas, beteges asszony számára.

„Karácsony előtt, amikor élelmiszercsomagokat juttattunk a rászorulóknak, döbbentünk meg, hogy a néni a kertjében lévő almafák ágait vágta le, azzal tüzelt. Egy helyi vállalkozó személyében sikerült segítőre találjunk, az általa felajánlott pénzösszeg egy részéből egy öl tűzifát vásároltunk. Ezt hoztuk ma el a néninek” – magyarázta Vasile Micu, a helyi Vöröskereszt elnöke.

A hétszáz lejes felajánlás felére vásároltak fát az asszonynak, a fennmaradó összeget a szervezet mentőautója karbantartására fordítják – tette hozzá Micu, hangsúlyozva a jármű használhatóságának fontosságát. Mint mondta, az autóra az elkövetkezőkben igen nagy szükség lesz mind az egészségügyi, mind pedig a szociális tevékenységeiknél.

Az elsősegélynyújtás módszereit ismertetik

Elsősegélynyújtás, egészségügyi nevelés – szintén a Vöröskereszt tevékenységeinek részei, amikre az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a gyergyói önkéntesek. A téli szünet lejárta után újraindítják a Beteg a babám elnevezésű, a kisiskolások egészségügyi oktatását célzó programot, továbbá az erre igényt formáló iskolákban egészségügyi nevelőórát tartanak. A nagyobb diákokat a Hozzáértő elsősegélynyújtók nemzetközi versenyre készítik fel, idéntől a környező települések iskoláit is bevonva a vetélkedőbe.

Megmérettetések által nemcsak a gyermekek, de a felnőttek felkészültségét is próbára teszik; tavaszra időzítik annak a versenynek a megtartását, amelyen az elsősegélynyújtás technikai része kerül előtérbe. Az elsősegélynyújtás népszerűsítése és minél szélesebb körben való megismertetése érdekében tévéműsor indítását is tervezik, ennek részleteiről már folynak a tárgyalások az egyik helyi adóval. A turistaszezon beindulásával ismét megnyílik az elsősegélypont a Gyilkos-tónál, ennek működtetését idén is a gyergyói vöröskeresztesek fogják végezni.

Csak néhányat emeltünk ki a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi kirendeltsége idei terveiből, de bőven van még elképzelés a szervezet tarsolyában. Minden programjuk, megmozdulásuk az egészségügyi nevelés, a katasztrófavédelem, az egymásra való figyelés, a rászorulókon való segítés jegyében zajlik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés