Szigetszentmiklóson a gyergyószentmiklósiak

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

A kapcsolatok szorosabbá fűzése céljával látogatott Szigetszentmiklósra az elmúlt hét végén Gyergyószentmiklós 39 fős küldöttsége.

Pethő Melánia

2013. február 18., 17:492013. február 18., 17:49

2013. február 18., 18:082013. február 18., 18:08

Szabó Józsefnek, Szigetszentmiklós polgármesterének a meghívására közel negyvenfős gyergyószentmiklósi küldöttség látogatott hétvégén a Csepel-szigeti városba. Bár a két település között már az 1990-es évek elejétől él a testvérvárosi kapcsolat, csak most került sor arra, hogy az önkormányzatok által működtetett intézmények képviselői is megismerkedhessenek. „Öröm számunkra, hogy kapcsolatunkat ily módon is élővé tesszük, akárcsak az a kölcsönös törekvés, hogy megismerjük egymás életét, munkáját, hogy tanuljunk egymástól. Ezáltal még erősebbre fűzzük a közöttünk lévő kötelékeket” – üdvözölte a küldöttséget Szabó József polgármester. Szigetszentmiklós és Gyergyószentmiklós kapcsolatáról szólva kifejtette, az összetartozás, nem pedig a testvérvárosi státus jelenti a közös gyökeret, ezt pedig, akár egy családban, a továbbiakban is erősíteni kell.

A gyergyóiak megállapíthatták, a polgármester által említett törekvésnek már most érzékelhető az eredménye, a székelységgel való szolidaritás jelképeként ugyanis a küldöttség fogadását megelőzően tűzték ki a városháza homlokzatára a székely zászlót.

A gyergyói küldöttség fogadására összegyűltekhez szólva Mezei János polgármester kifejtette: „Lelki kötelék fűz minket ehhez a hazához, ehhez a nemzethez. Ezt a köteléket sem a politika, sem a határok, sem a materiális világ nem tudja szétválasztani.” A székely zászló felvonásával kapcsolatban a sajtó érdeklődésére Mezei elmondta, az anyaország szellemi támogatása nagyon fontos a határon túliak számára.

Szakmai programok és kikapcsolódás

A városházán tartott fogadást követően az önkormányzati képviselőkből, intézményvezetőkből és a sajtó képviselőiből álló gyergyói küldöttség tagjai szakterületüknek megfelelő intézményekhez látogattak el. Kiscsoportos programok keretében nyerhettek betekintést a városi könyvtár, a közösségi ház, iskolák, sérült gyerekekkel foglalkozó óvoda, időseket segítő szociális intézmény, a helyi rádió és televízió működésébe, ugyanakkor a városgazdálkodási vállalat tevékenységét is megismerhették. A küldöttséggel tartó Cikó László lelkipásztor két szentmisét tartott a szigetszentmiklósi templomban, a Hóvirág Néptáncegyüttes tagjai pedig tánctudásukból nyújtottak két helyszínen is ízelítőt.

A szakmai programok mellett a gyergyóiak kikapcsolódásáról is gondoskodtak a vendéglátók, Szigetszentmiklós látványosságainak bemutatásán túl budapesti programokat is biztosítva számukra. Ezek keretében került sor az országháza meglátogatására, ahol dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke fogadta a gyergyói küldöttséget, a különleges látogatókat kivételesen dolgozószobájába is betessékelve.

Bővítenék a kapcsolatokat

Szombaton este a kölcsönös ajándékozás és köszönetnyilvánítás mellett további kapcsolatépítési tervek is szóba jöttek. Szabó József polgármester kifejtette, szeretné, ha ezentúl évente legalább egyszer sor kerülne hasonló találkozásra. Elmondta azt is, a kulturális és oktatási intézmények képviselőinek látogatása mellett szívesen lenne szervezője olyan találkozónak, ahol a két Szentmiklós település vállalkozói tudnak asztalhoz ülni, tapasztalatokat cserélni, együttműködési módokat találni. Gyergyószentmiklós a vendéglátóknak számos ajándék mellett gyergyói címeres házikenyeret ajándékozott, és Mezei János polgármester a küldöttség nevében tett ígéretet kapcsolatápolásra.

A gyergyói küldöttség Szigetszentmiklóson szerzett tapasztalatairól a Gyergyói Hírlap február 19-i számában olvashatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés