Szétverték a Baross-emlékművet

Széttörték, darabjait a hegyoldalon szórták szét annak az emléktáblának, amely az Erdélyt Moldvával összekötő, Baross Gábor minisztersége alatt épített országútnak állít emléket. Az emlékművet korábban már két alkalommal rongálták meg ismeretlen tettesek.

Pethő Melánia

2014. április 24., 16:412014. április 24., 16:41

2014. április 24., 17:002014. április 24., 17:00


Feltehetően húsvétkor rongálták meg az emléktáblát, gyakorlatilag szétverték, darabjait a hegyoldalon szórták szét. Ez a harmadik vandalizmus ami a táblát éri, az eddigi esetekben nem derült fény az elkövetők kilétére.

Bár az emlékmű Maroshévíz területén található, a rongálást a borszéki városháza jelentette a rendőrségen. A borszékiek nem először lépnek a tábla ügyében, első megrongálásakor a fürdőváros polgármesteri hivatala és a Borszékért Alapítvány pótolta a tábla kitört részét. A helyreállítás után sem maradt sértetlen, 2012 novemberében ugyanis egy darabot újból kitörtek belőle, most viszont teljesen széttörték.

„Kétnyelvű volt a tábla, nem kizárt, hogy a magyar felirat sértett valakit” – mondta portálunknak Mik József. Borszék polgármestere nem számít arra, hogy megkerül a rongáló, mint mondja, az úton nagy a forgalom, így gyakorlatilag lehetetlen lenyomozni a tettest.

Az  emlékművet visszaállítják – szögezte le Mik. „Egy márványtábláról van szó, nem az anyagi, inkább az eszmei értéke nagy” – tette hozzá.

Az emlékműről

A Maroshévíz és Borszék között áthaladó országút mellett, a Székely-tetőn túl két kilométerre Hévíz irányában található a Baross Gábor-emlékmű, amelyet a országút megépítésének emlékére állított 1998. augusztus 14-én a Baross Gábor Alapítvány, a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány, a Magyar Közúti Fuvarosok Egyesülete és a Csíkszeredai Román-Magyar Baráti Társaság. A tábla annak állít emléket, hogy 1882-1887 között, részben a csíkmegyei közmunka eredményeképpen, részben állami segítséggel, Baross Gábor „vasminiszter” idejében épült az az út, amely összeköti Erdélyt Moldvával. Előtte csak Orotván keresztül lehetett megközelíteni Borszéket, illetve Moldvát.

Baross Gáborról röviden

Baross Gábort (1848-1892) a békeidők egyik legnagyobb kereskedelmi és közlekedési fejlesztéseit megvalósító minisztereként tartják számon. Történelmi érdemei vitathatatlanok, 6 évig tartó minisztersége alatt az építést szolgálta: megteremtette a magyar államvasúti rendszert, foglalkozott a Vaskapu szabályozásával, kiépítette a fiumei kikötőt – Széchenyi István reformeszméinek megvalósítója volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés