Szeretetpéldakép az öregotthonban

A szerdai búcsús szentmisére érkezők megtöltötték a kápolnát, nagyon sokan voltak a város felszegi részéből, illetve az otthon lakói közül is, továbbá az ő hozzátartozóik is megérkeztek erre az ünnepre. Magyari Vencel intézményigazgató elmondta: „Nem hívunk mi vendéget. Tizennyolc évvel ezelőtt hívtuk meg a városlakókat, és az akkori meghívó látszik, hogy ma is érvényes.”

Mint megtudtuk, 148 lakója van átlagban az otthonnak, és őket 79 munkatárs látja el. „Első hallásra soknak tűnhet az alkalmazottak száma, de a valóság az, hogy száz embernek is lenne itt munkája. Az ünnep azért jó nekünk, mert sorompó a hétköznapi futásban. Rá kell hangolódnunk azokra a távlatokra, melyek elkerülhetetlenek, ha életünk végéhez közeledünk. Mert a határhoz előbb vagy utóbb elérkezünk, és ha az ilyen alkalmakkor lelkünket magasabb frekvenciákra hangoljuk, akkor a hétköznapi életünk nehézségeivel is könnyebben megbirkózunk” – fogalmazott az öregotthon igazgatója.

A beteg megérzi, szeretettel közeledik-e felé az ápoló, az otthonlakóknak szükségük van a gondozók nyújtotta biztonságra – mondta a búcsús szentmise meghívott szónoka, Ráduly István. A lelkipásztor tulajdonképpen visszatért az öregotthonba, itt volt gyakornok 2006-ban, és mint mondta, „naponta kihívás volt segíteni azoknak, akik itt dolgoznak”. Rávilágított, nemcsak a gondozókat éri számos megpróbáltatás, az otthonlakóknak is nehéz elviselni a kiszolgáltatottságot.

„Itt ismertem meg a papság igazi arculatát. Itt tettem fel a kérdést, milyen élet vár rám majd öregségemre. Elfekvő? Öregotthon? Azt is meg lehet élettel tölteni!” – osztotta meg személyes felismerését a lelkipásztor, aki szerint a munkához legjobb eszköz a szeretet, ebben pedig példakép az intézmény névadója, Szent Erzsébet.

A búcsús szentmisét követően az öregotthon lelkipásztora, Mihály Zoltán mondott köszönetet a segítőknek, és elégedettséggel nyugtázta, hogy az otthon kis kápolnája mindenki temploma, a sok ünneplőnek kevés volt az ülő-, de szinte az állóhely is.