Szeretet és alkotás határok nélkül

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

Huszadik alkalommal nyitották meg a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábort. Szinte a kezdetektől fogva a szárhegyi ferences kolostorban táboroznak a fiatalok. Az ünnepi alkalomra meghívták azokat is, akik a tábor segítői voltak az elmúlt években.

Baricz-Tamás Imola

2013. július 21., 16:562013. július 21., 16:56

 

Borsos Géza, a csomafalvi Borsos Miklós Alapítvány elnöke röviden összefoglalta a húsz évet. A tábor történetéről szólt, hangsúlyozva, hogy a tábor megelőzött NATO-hoz, Európai Unióhoz való csatlakozást, hiszen az egész Kárpát-medencéből, a nemzetet egyesítve fogadta a magyar gyerekeket húsz éven keresztül. „Ervin atya jelenléte sokat számít a táborainkban, továbbá Bancsi Edit szervezőnek is óriási szerepe van. Nagy támogatónk Balázs József festőművész, aki a táborok témáját aktualitással úgy rakta sorrendbe, hogy művészi értéke, közösségformáló szerepe legyen az itt eltöltött időnek\" – mondta Borsos Géza a július 20-i tábornyitón.

Ervin atya: csak a szeretet mentheti meg a világot

Nemhiába Ferenc Ervin atya zárdafőnök a tábor erkölcsi támogatója, hiszen a művészetek mellett nagy hangsúly kap a táborban a nemzeti öntudatra való nevelés, illetve a keresztény értékrend.
„Köszöntöm a magyar nemzet képviselőit, nemcsak a hazaiakat, anyaországiakat hanem Kárpátaljáról, Felvidékről, Délvidékről érkezett vendégeket\" – szólt a házigazda szerepében a 94 éves ferences szerzetes. „A politikában minden lehetséges, de ahol el tudják a Miatyánkot mondani magyarul, és ápolják a magyar kultúrát, szellemet, ott azt kell mondjam Bartis Ferenc költővel együtt: és mégis élünk! Örvendek ezeknek a fiatal gyermekeknek, bízom az ifjúságban, nem az öregekben, mert ők cirmosak, hol így, hol úgy. A jó Isten után a fiatalokban bízom és örömmel látom, hogy újra itt és együtt vagyunk. Azt szeretném, ha jó barátságot kötnénk és ápolnánk a szépet, a szeretetet, a jóságot, mert csak ez fogja megmenteni a világot. Meg vagyok győződve, és amellett is kardoskodtam mindig, hogy a szeretet győz a gyűlölet fölött, és ez így is van\" – hangsúlyozta Ervin atya.

Bancsi Edit táborszervező a meghívottakat köszöntötte, és az emléklap mellé mindenkinek átadott egy kiadványt, amely a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor húsz évét foglalja össze. A kiadványban a kezdetekről, résztvevőkről, erkölcsi és anyagi támogatókról, táborvezetőkről, tábori napló részleteiről olvashatnak, de nem maradt ki Ervin atya gondolata, tábori fotók és azok névsora sem, akik az elmúlt húsz év alatt képzőművészekké váltak vagy ezen a pályán folytatják tanulmányaikat. Huszonhét ilyen névvel büszkélkedhetnek a szervezők.

Balázs József: jogos tulajdonosai vagytok a dicső örökségnek

A pályamunkák Attila, a hunok és a magyarok nagy királya témában készültek. A tábor témája, a pályamunka címe szorosan kötődik Balázs József festőművészhez, aki szinte a kezdetektől támogatója a tábornak. Idén Attila király szellemét idézték meg, aki nemcsak hódító, hanem kulturált király volt. „Ha ez a tábor egyesíti a nemzetet, akkor mi lenne méltóbb téma a huszadik tábor megünneplésének, mint az 1560 évvel ezelőtt meghalt nagy király, Attila. Senki nem büszkélkedik a világon azzal, hogy honnan származik, de minden nemzet azzal szeretne büszkélkedni, hogy hunokhoz tartozott. Európa a történelemben egyszer volt egységes, akkor, amikor Attila uralkodott. Nemcsak egy világhódító volt, hanem kulturált király is. Az ő nemzete egy olyan műveltséget képvisel Európában, amihez tartozni szeretne mindenki\" – mondta felvezetőjében Balázs József, majd rögtönzött rendhagyó történelem órán mesélt Attiláról, gyerekkoráról, korának szépségéről, a nevéhez fűződő szabott ruhákról, kengyelről stb. Nem arról a történelemről mesélt, melyet az iskolában tanítanak, hanem arról, melytől önérzetes, öntudatos, nem az orrától vezethető magyarokká válnak a gyermekek. „Jogos tulajdonosai vagytok a dicső örökségnek, miért kellene lemondanotok róla, éppen nektek, magyaroknak? Nem szabad sikerülnie senkinek letérítenie erről, azzal tartsuk meg nemzeti öntudatunkat, hogy ápolom, megtanulom és tovább adom azokat az értékeket, amelyektől a nemzet olyan amilyen. Azért vagytok itt, hogy ezt tegyétek, együtt ápoljátok és gyümölcsöztessétek a hun, magyar, keresztény gyökerű műveltséget, a művészetet, amelynek alapja a feltétel nélküli szeretet, és amely – Ervin atya szerint is – legyőzi a világot\" – hangsúlyozta Balázs József.

Egykori táborozó egyéni kiállítása

Főcze Alpár többször is táborozott a szárhegyi ferences kolostorban, majd táborvezetőként is tevékenykedett, most meghívott vendégként, egyéni tárlattal jelentkezett. A gyimesbükki ifjú első osztályos korától kapcsolatban van a rajzzal, festészettel Antal Imre képzőművész vezetésével. Jelenleg a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola grafika szakán tanul. Alkotásaiból készült kiállítását a tábor budapesti szakirányítója, Szabó Lóránt képzőművész nyitotta meg. A kiállítás címe: Felsírok. Ugyancsak ezzel a címmel, erre az alkalomra írt versét is felolvasta Főcze Alpár.

A megnyitóünnepségen a táborozó György Dorottya hegedűn játszott. A tábor vezetője Barabás Emese pedagógus, ő ismertette a programot a fiatalokkal, amelyben az alkotás mellett játék, szórakozás, kirándulás is szerepel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés