Szavazatok Hargita megyéből

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

A román sajtó külön kiemelte azt, hogy a részvétel Hargita megyében majdnem négy százalékkal magasabb volt vasárnap, mint a két héttel korábbi első fordulóban, amikor két magyar jelölt is szerepelt még a 14 elnökjelölt között.

Kozán István

Bálint Kinga Katalin

2014. november 17., 18:532014. november 17., 18:53

2014. november 17., 19:052014. november 17., 19:05

Bár Székelyföldön viszonylag alacsony volt a részvétel, Klaus Johannis Hargita megyében aratta a legmagasabb arányú győzelmet: a voksok csaknem 80 százalékát szerezte meg.

Hargita megyei adatok

A Hargita megyei választási bizottság végeleges adatai alapján a megyében a választásra jogosult 270 ezer személyből 129 ezren (47,8 százalék) mentek el szavazni vasárnap, az államelnök-választás második fordulójában. Közülük 102 ezren (79,78%) Klaus Johannisra, a jobbközép Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltjére, Nagyszeben szász polgármesterére voksoltak. Szociáldemokrata ellenfele, Victor Ponta kormányfővel 25,8 ezer szavazatot (20,22%) kapott. Az érvénytelen szavazatok száma 1304.

Hargita megyében mindössze egy településen, Bélborban tudta legyőzni Johannist Victor Ponta, igaz, mindössze 13 vokssal. Pótlistán 8871-en szavaztak.

Csíkszeredában a 35 ezer szavazásra jogosult személyből 19295-en (55 százalék) voltak szavazni.

Udvarhelyszék százharminc szavazókörzetében 47 834-en adták le voksukat vasárnap, a romániai elnökválasztás második fordulójában – derült ki az Udvarhelyszéki RMDSZ által összesített adatokból. Eszerint a vasárnapi választáson térségünkből 4544-gyel többen vettek részt, mint az első fordulóban: a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, Victor Viorel Ponta 9015, a Keresztény-Liberális Szövetségé (ACL), Klaus Werner Johannis pedig 38 377 érvényes szavazatot kapott, előbbi így az érvényes voksok 19,02, utóbbi ezek 80,98 százalékát szerezte meg. Vasárnap 442 érvénytelen szavazat született Udvarhelyszéken.

Közel 88 százalékos részvétel Siménfalván

A szavazókedv ezúttal mintegy öt százalékkal meghaladta a két héttel ezelőttit: míg akkor az udvarhelyszéki jogosultak 42,4 százaléka voksolt, vasárnap 47,33 százalékos volt a részvételi arány. Székelyudvarhelyen 48,73, Székelykeresztúron 45,06, Szentegyházán 42,67 százalékos részvételt jegyeztek. Az ötvenszázalékos arányt hat község – Fenyéd, Boldogfalva, Homoródszentmárton, Bögöz, Galambfalva és Siménfalva – érte el, a legnagyobb százalékot, 87,96-ot Siménfalván jegyezték. A legkisebb szavazókedv az első fordulóhoz hasonlóan Lövétén volt: ott a szavazati joggal rendelkezőknek csupán 29,48 százaléka járult az urnák elé.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés