
„Minimális ráfordítással nagyon sok színfoltot tudtunk kialakítani a városban – ez volt az önkéntestábor érdeme” – értékeli a Gyergyószentmiklóson vasárnap zárult Caritas Önkéntestábort Nagy Zoltán alpolgármester. Az esemény ötletet adott a városvezetésnek: jövőben a helyiek bevonásával kívánják megszervezni a Gyergyói Kalákát.
2014. július 14., 19:492014. július 14., 19:49
2014. július 14., 20:292014. július 14., 20:29
Több mint száz résztvevővel zajlott a Carias idei önkéntestábora, többnyire fiatalokat hozott lendületbe az esemény. A hasznosat a kellemessel kötik össze – nyilatkozták az elmúlt hét folyamán portálunknak a résztvevők: segítenek egy közösségnek, és szórakozásra, ismerkedésre, bulizásra is jó alkalom a tábor.
Segítségük vitathatatlan, kezük nyomán a város számos köztere, illetve intézmények udvara is megszépült, vakációs programokat tartottak gyerekeknek, háztáji munkát végeztek idős, egyedül élő személyeknél.
Amint arról korábban is beszámoltunk, a tábor számára Gyergyószentmiklós önkormányzata javasolt teendőket, „olyan kétkezi munkákat, amiket lelkesedéssel, jó szándékkal el lehet végezni” – mondta el Nagy Zoltán.
Az alpolgármestertől tudjuk, az öt napra beütemezett munkák nagy részét sikerült elvégezni, csak olyasmi maradt el, amit az esős időjárás gátolt. Így a főtéri kopjafa, az elszármazottak fája és a játszóterek faelemei egy későbbi időpontban lesznek csiszolva, lefestve. A Csodavilág Napközinél az új kerítés elemeinek „legyártását” sem sikerült teljesen befejezni, a szükséges kétezer darab ceruza alakú deszkából még néhány száz előkészítése az intézmény munkaközösségének lesz a feladata.
Nem vallott szégyent a város
„Jó volt, de jobb is lehetett volna” – így vélekedik a helyiek aktív részvételéről az alpolgármester. Elmondta, egyes munkapontokon nagy számban csatlakoztak a Caritas önkénteseihez, máshol kevésbé vállaltak részt a munkából a szentmiklósiak. Jó példa az a munkapont, ahol a lakók a munkaterv átütemezését hétvégére kérték, hogy maguk tudják elvégezni a tervezett köztéri kerítésfelújítást.
„Inkább zártabb közösségek tagjai mozdultak meg a felhívásra. Köztéri építmény, híd vagy palló felújítása esetében az az észrevétel, hogy az egybeforrt fiatal csapathoz nehezen tudtak társulni a helyiek, ezért csak külső segítséget nyújtottak a vendég önkénteseknek. Kérésükre szerszámokat, kellékeket adtak kölcsön.
Példás a Kossuth utcai Pitypang óvoda szülői közösségének a hozzáállása, olyan nap is volt a hét folyamán, amikor a huszonötös létszámú vendég önkéntesek mellett kétszer annyi helyi illetőségű személy tevékenykedett – mutatott rá Nagy Zoltán. Udvarrendezés, játszótéri elemek feljavítása, a raktár tetőzetén a cserép átforgatása, három kamionnyi tűzifa felvágása, elrakása, udvartakarítás, törmelékelszállítás, a kerítés kicserélése valósult meg ennél az óvodánál a múlt hét folyamán.
Nem vallott szégyent Gyergyószentmiklós a vendéglátásból, szinte minden munkaponton, de házaknál is süteménnyel, üdítővel, kávéval kínálták az idegen segítőket. A vállalkozók támogatását is élvezhették a táborozók, volt olyan, aki az élelmiszerüzletében adott „szabad kezet” az önkénteseknek, a fizetőeszköz helyett csupán az elvitt termék nevét kérte a vásárlóktól.
Öt nap, 3700 munkaóra
Az elvégzett munkálatok tervben voltak, ám nem szerepeltek prioritásként az önkormányzat listáján – mondta az alpolgármester. Kiszámította, a Caritas-tábor önkéntesei 5 nap alatt 3700 munkaórát teljesítettek. „Egy ilyen volumenű munkát a mellékgazdaságból átalakult Vitalissima cég évek alatt tudna elvégezni. Ha kimondottan csak ezeknek a munkáknak az elvégzése lenne a feladatuk, akkor is két hónapra lenne szükség napi 8 órás munkaidővel a 12 karbantartási osztályon dolgozó alkalmazottnak” – összegzett Nagy.
A városvezetés az önkéntesmunka folytatását tervezi, Gyergyói Kaláka névvel már körvonalazódnak a jövőtől életre kelteni kívánt esemény lépései. Amit már tudni lehet róla, hogy helyiek bevonásával kívánják megvalósítani.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!