Sok a beszéd, kevés a tett

Nem véletlen, hogy a ditróiak felmenői annak idején Szent Katalint választották a kicsi templom védőszentjéül, aki keveset beszélt, de annál többet tett. És annak is jó alapja lehet, hogy Ditró szülötte, Trucza Sándor volt a templom búcsúünnepének szónoka.

Balázs Katalin

2014. november 26., 15:352014. november 26., 15:35

Nem kenyere a mézes-mázas beszéd, nem simogatja a híveket, és nem rejti véka alá, amit gondol – tudják ezt Trucza Sándorról falustársai. A negyven éve papi hivatását gyakorló, augusztustól  Gyergyószentmiklóson az örmény katolikusok plébánosként szolgáló lelkipásztor emlékeiből idézett fel történeteket, szembeállítva Alexandriai Szent Katalin életével, javasolva, a szavakat és ígéreteket kellene tettekre váltani.

Többek között arról az idős asszonyról és férfiról beszélt, akik még fiatal korukban négy-négy gyerekkel megözvegyültek és összeálltak. Szentségi házasságra nem került sor, a gyermekek segélye múlott volna azon. Megöregedtek, és a székely ember bevallotta a papnak: most, a sír szélén bántja lelkiismerete, szeretne gyónni, áldozni. A plébános a következő elsőpénteken gyóntatta és megáldoztatta mindkettejüket, a kenetet is feladta. Elvégre halálveszély esetén ebben mindenki részesülhet. Következő elsőpénteken újra ment gyóntatni, áldoztatni, de az idős ember elmondta neki: most nem igénylik, s inkább azt javasolják, többet ne is menjen hozzuk. „Mit tehettem volna, megköszöntem, eljöttem” – emlékszik vissza a plébános.

Felelevenítette azt az esetet is, amikor Ditróból Magyarországra költözött fiatalok jöttek haza nyaralni. Nem voltak megházasodva, mint mondták, „magyar módra élnek”, de gyerekeik már nagyobbacskák voltak. Az ismerős kérdésére, hogy meg vannak-e keresztelve, a fiatalok közölték, az már Magyarban nem divat, a gyerek felnő, és választ magának vallást. Trucza Sándor plébános a történetet hallva visszakérdezett: az anya miért szoptatta a megszületett gyermekét, miért nem várta meg, hogy felnőjön, s azt egye, amit szeret.

Beszélt a lelkipásztor számos más emlékről is, arról, amikor az egyetemes könyörgésbe belefoglalta a templom búcsújára el nem érő, csak a piacig jutó ditróiakat, vagy arról az esetről, amikor a plébánia kerítésén becsmérelték az akkori papot. Ennek kapcsán megjegyezte: mindenki tudja, mi lett a kerítésre írókkal, és az is jelzés lehet, hogy jelenleg huszonegy élő ditrói pap van.

A példaképek fontosságára világított rá, javasolva a mai szülőknek, ha azt akarják, gyermekükből tisztességes ember legyen, ne szóval, hanem tettel álljanak előttük példaként. „Mert korunk egyik nagy hibája, hogy sok a beszéd és kevés a tett. Ráuntunk. Embermilliók keresik azt az ideált, aki sok beszéd nélkül is tud maradandót alkotni” – hangzott el a búcsús szentmisén, mely idén a hetedik és egyben az utolsó búcsú volt Ditróban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés