Programok színesítették a sötétséget

A klímaváltozás elleni cselekvés szükségességére hívta fel a figyelmet az a szombati program, melyre a Föld órája nemzetközi mozgalom keretében került sor Gyergyószentmiklóson. Az Ifitéka, a Figura Stúdió Színház, a diákpolgármesteri iroda, a művelődési központ, az Ifirádió és a Szín-kron csoport „színes mozzanatokat” készített elő az esemény résztvevői számára.

Pethő Melánia

2013. március 24., 15:542013. március 24., 15:54

2013. március 24., 16:012013. március 24., 16:01

Fáklyás, gyertyás felvonulás indult Gyergyószentmiklós főteréről a művelődési házig szombaton este – mint 2010 óta minden év március 23-án, ezúttal is a Föld órája nemzetközi mozgalom helyi programjainak nyitómozzanata volt az esemény. A kultúrház előtti teret tábortűz, az előcsarnokot pedig az egy órát jelképező 60-as szám „alkotóelemei”, az égő mécsesek világították meg. Gyertyafény mellett olvashattuk a különböző figyelemfelkeltő és tájékoztató anyagokat, melyek között Gyergyószentmiklós áramfogyasztására vonatkozó adatokkal is szolgáltak a szervezők.

A kimutatásából kiderül, a város éves áramfogyasztása 39 771 648 KWh; ennek ellenértéke pedig 16 708 608 lej. Az említett anyagok az alternatív energiaforrásokról, az izzók használatáról, az ökológiai lábnyomról tájékoztatták az érdeklődőket, tanulmányozható volt továbbá az elektromos áram diétája, illetve egy működésbe hozható miniatűr szélmalom kiállításával is az egyik lehetséges alternatív energiaforrásra kívánták felhívni a figyelmet a szervezők.

A résztvevőknek árnyjáték bemutatásával kedveskedett a Szín-kron csoport, az eseményhez igazodva kerékpár által fejlesztett árammal oldották meg az emberi alakok megvilágítását. A kellemes hangulatot gitár- és énekszó fokozta, a vöröskeresztesek által osztogatott meleg tea pedig igen kelendő volt a hideg estében.

A Föld megmentésére irányuló mozgalom gyergyói programjai iránt évről évre nagyobb az érdeklődés, idén cégek is csatlakoztak a figyelemfelkeltő akcióhoz – adta tudtunkra Málnási Andrea, a szervező Ifitéka vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés