
Fotó: Baricz Tamás Imola
Gyergyószentmiklós központjában és a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodáinak bejáratainál helyezték el azokat a postaládákat, melyek által a kommunikációt könnyítenék meg a lakosság és az önkormányzat között.
2014. május 06., 16:392014. május 06., 16:39
2014. május 06., 17:082014. május 06., 17:08
„Nagyon sokszor szembesülünk azzal, hogy ötletek, javaslatok fogalmazódnak meg egy-egy asztal mellett, baráti társaságokban, melyek nehezen jutnak el a hivatalig, illetve korlátokba ütközik, hogy az illetékes személyhez eljusson az információ. Az út megkönnyítése a cél, hogy szorosabb együttműködés alakulhasson ki mindazokkal, akiknek kérdése, közölnivalója, észrevétele, javaslata van” – foglalta össze Madaras Szidónia sajtószóvivő. Kitért az év elején elindított bejelentő ívekre is, melyet digitális és papírformában is használnak a lakók. „Heti két-három észrevétel érkezik, és amint az illetékes szakiroda megtalálja a választ, visszajelzünk. A most kihelyezett postaládákkal az a cél, hogy ne hivatali alkalmazotton, sorban álláson múljon, hogy az információ időben eljusson hozzánk” – hangsúlyozta a szóvivő.
A Számítunk az Ön véleményére! címkével ellátott postaládába egyszerű papírra, kézzel írva is be lehet tenni a javaslatot, a felmerülő kérdéseket, viszont válaszért a név mellé lakcímet, telefonszámot vagy e-mail címet kell írni. A postaládából minden pénteken kiveszik a beérkezett leveleket, majd a szakirodáknak adják át, illetve amint a válasz megfogalmazódott az illetékesek részéről, rögtön értesítik a levél íróját.
„Várhatóan egy hét után kapnak választ azok, akiknek közölnivalójuk, kérdésük van az önkormányzathoz. Ha olyan javaslat, vélemény érkezik, mely könnyen kivitelezhető, azt természetesen megpróbáljuk beépíteni az önkormányzat programjába, megpróbálunk együttműködni” – mondta a szóvivő.
Jelen pillanatban a város központjában, a park szélén van egy postaláda elhelyezve, továbbá a polgármesteri hivatal székhelyén, a szociális osztály, az anyakönyvi iroda és a lakossági nyilvántartó bejáratainál is egy-egy.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
szóljon hozzá!