
Az idősebbek, de legalábbis a harmincas éveik derekán járók emlékeznek még arra, hogy milyen volt lesiklani síléceken a Nagy-Cohárdon. A kilencvenes évek eleje óta azonban senki nem próbálta ezt, legalábbis szervezett formában. Jövő vasárnap azonban újra benépesedik a hegyoldal a Gyilkos-tónál.
2015. január 22., 18:202015. január 22., 18:20
2015. január 22., 18:252015. január 22., 18:25
Nosztalgia-síversenyre kerül sor február 1-jén, a gyilkostói sípálya több mint húsz év után újra sízőket fogad. Amint a név is jelzi, cél a régi vagy nem is olyan régi idők visszaidézése. Teljesen más hangulatuk volt ugyanis azoknak a sízéseknek, versenyeknek, amikor a sízőnek felvonó nélkül, bakancsosan kellett megmászni a hegyoldalt, hogy aztán lesuhanhasson, és a hótaposó is „emberi” volt. Azaz, ha friss hó esett, előbb le kellett azt taposni, előkészíteni a terepet. Nos, ebben is része lesz a várhatóan nagy számú résztvevőnek, akiktől elvárják a „nosztalgikusnak minősülő ruházatban” való megjelenést.
Amint az esemény beharangozó sajtótájékoztatón elmondták, ha régi sífelszerelés nem is, de legalább egy gyapjú pulóver, egy bojtos sapka viselete illő ezen az eseményen. Előny lehet még régebbi időkben használt sport- és síruházat - beleértve a \'80-as években divatos, színes, „kezeslábas” síruhákat, de akár a népviselet is.
A szervezők közölték, számos okát fel lehetne sorolni annak, hogy miért rendeznek ilyen versenyt a Nagy-Cohárdon, a lényeg azonban, hogy télen is életet leheljenek az ilyenkor kihalt üdülőtelepbe. Fontos, hogy a havas idényben is legyenek itt rendezvények, amelyek vendégeket vonzhatnak ide, és egy ilyen korántsem szokványos, nosztalgiaverseny hírére valószínűleg sokan felkapják majd a fejüket. Itt az alkalom tehát előkeresni a fásszínből, a padlásról a megöregedett síléceket, a hosszú ideje fel nem próbált bőr síbakancsot, s nekivágni a hegyoldalnak. Előbb fel, aztán meg le.
Ez lesz az az alkalom, amikor nem a legjobb sízők viszik el a díjakat, hanem azok, akik leginkább beleélik magukat, leginkább beleillenek a régi síző idők felidézett arculatába. A legautentikusabb szerelést és ruházatot viselőket fogják díjazni.
Lényeges tudnivaló, hogy a szervezők szerint semmi sem akadályozhatja meg a verseny megszervezését, így akár esetleges olvadás sem. A hegyoldalban van elég hó, szinte kizárt, hogy az eltűnjön egy hét alatt. Ha pedig mégis, akkor a sípályát egyszerűen feljebb költöztetik a hegyoldalban.
A verseny napján ingyenes autóbuszjárat indul Gyergyószentmiklósról a Gyilkos-tóhoz és vissza. A versenyzők felszerelésének szállítását is felvállalják a kitűzött pálya aljáig. Az eseményen nincs benevezési díj, sem korhatár. A versennyel kapcsolatban érdeklődni a 0730-710 965-ös telefonszámon lehet.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!