Az alig pár hónapja alakult Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar szeptember 12-éig várja azokat, akik fúvóshangszeren szeretnének játszani, tagjai akarnak lenni a zenekarnak. Mayer Róbert karnaggyal és az ügyvezetői teendőket ellátó György Istvánnal beszélgettünk.
2014. szeptember 01., 16:342014. szeptember 01., 16:34
2014. szeptember 01., 19:512014. szeptember 01., 19:51
Több mint hatvan tagot számlál a szentmiklósi fúvószenekar, tagjai 10 és 65 év közöttiek. A pedagógusnapi ünnepséget követően a városi kulturális fesztiválon léptek fel, e két alkalommal találkozhatott velük a közönség. Már akkor sokakban megfogalmazódott, jó lenne a zenekar tagja lenni. A nyári rövid szünet után most van lehetőség a jelentkezésre, az egyeztetésre.
„Minden szentmiklósinak, gyergyószékinek helye van a zenekarban, annak is, aki már tud hangszeren játszani és annak is, aki tanulni szeretne fúvóshangszeren” – mondta Mayer Róbert karnagy, aki a tavasszal vállalta el a zenekar szakmai vezetését.
„Tudtam, van amire alapozni, a Vaskertes iskola művészeti osztályaiban évek óta folyó zeneoktatás fel kell mutassa erejét. És ez így is történt, nagyon örülök, hogy volt és jelenlegi diákok egyaránt jelentkeztek a zenekarba és továbbra is várom őket. Sok olyan fiatal is van a zenekarban, akik nem mentek tovább zenét tanulni, viszont a nyolc év alatt olyan szintet értek el, hogy bármelyik fúvószenekarban megállnák a helyüket” – mondta a karnagy. „A zenekar másik fele olyan személyekből áll, akik életükben nem fogtak fúvós hangszert a kezükbe, de most felnőttként kedvet kaptak az együtt zenéléshez, tehát azokat is várjuk, akiknek kedvük van és szívesen tanulnának hangszeren játszani” – tette hozzá.
Az anyagiak ne hátráltassák a szakmai haladást
„Hangszerbővítés, a hangszerállomány minőségének a javítása érdekében a közeljövőben trombitákat, fuvolákat, klarinétot, vadászkürtöt, dobfelszerelést, harsonát szándékszunk vásárolni. A hangszereket a Hargita Megye Tanácsánál megnyert pályáztunk révén és gyergyószentmiklósi önkormányzat által elkülönített támogatásból tudjuk megvásárolni. A célunk kettős: szakmailag továbbra is jó kezekben legyen a zenekar és az emberek jól érezzék magukat. Fontosnak tartom, hogy az anyagiak ne hátráltassák a szakmai haladást és a tagok kicsitől nagyig jól érezzék magukat a zenekarban. Ehhez meg kell teremteni a helyzeteket, mert az együtt zenélésen túl a szakmai táborok, a különböző összejövetelek nagyon fontosak. Fejlődnünk kell mind szervezésileg, mind szakmailag. A fokozatosság elvét tartom szem előtt, mindig csak egy kis lépést tegyünk előre, számomra ez a járható út” – fogalmazott György István.
Várják a gyergyóiak jelentkezését
A Vaskertes iskola közössége teljes infrastruktúrával a fúvószenekar mögött van, a próbákat is ott tartják, a tervek szerint heti egy alkalommal találkoznak a kezdők és szintén heti egy alkalommal a haladók, a fellépések előtt tartanak összpróbát. A Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar legközelebb a Székelyföldi Lovas Ünnepen lép fel, de a tervek szerint a Szárhegyi Híres Káposztafesztiválra is készülnek.
Aki szeretne a fúvószenekarnak tagja lenni, az szeptember 12-ig a 0745-697207-es vagy a 0732-148142-es telefonszámon érdeklődhet, jelentkezhet, hogy az évadot megkezdve egy rendszeres tanulási folyamat indulhasson el.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!