Megéri a vízszintes elosztás

Az első számlák alapján elégedettek a fűtéshálózat vízszintes elosztása által hozott előnyökkel a gyergyószentmiklósi Virág negyed 51-es tömbház B lépcsőházának lakói. Van lakás, ahol egyharmadára csökkent a számla értéke a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Pethő Melánia

2013. január 06., 16:022013. január 06., 16:02

2013. január 06., 18:032013. január 06., 18:03

Eddig nagyon megérte a befektetés – mondja Virág negyed 51-es tömbház B lépcsőházának egyik lakója. Ez a lépcsőház volt az első, ahol tavaly kiépült a fűtésrendszeren a vízszintes elosztás. Az első számla, november hónapra 100 lejt tett ki a 64 négyzetméteres, háromszobás lakásra, ezzel szemben egy évvel korábban, a rendszer átalakítása előtt 250 lejt kellett fizetni. Ebből ugyan nem lehet banira kiszámolni a megtakarítást, hiszen a két novemberi hónap időjárása nem volt egyforma, s így természetesen nem ugyanannyi fűtésre volt szükség. Nagyságrendileg azonban sokat mond az, hogy most felénél is kevesebb volt a fizetnivaló, mint egy éve. 

Az általunk megkérdezett lakó a vízszintes elosztás beszerelésével párhuzamosan egyéni mérő-szabályzó órát is szereltetett lakásában a fűtőtestekre. Ez alapján már azt is meg tudja mondani, hogy decemberre körülbelül 150 lejt fog kitenni a fűtésszámlája úgy, hogy állandó 22 fokos hőmérséklet van beállítva a szabályzón. A lakó tehát teljes mértékben elégedett az átalakított rendszerrel. Úgy számol, két, két és fél fűtésidény alatt megtérül a vízszintes elosztás és az egyéni szabályozás beszerelésére fordított befektetés, ami az ő lakása esetében háromezer lejt tett ki. Természetesen akkor, ha a gigakalória ára nem változik jelentősen. Háromezer lejnél jóval olcsóbban is megoldhatta volna a lakáson belüli átalakításokat, ám ő személyesen nem takarékoskodott a fejlesztésekkel. Átlagos alapanyagokkal olcsóbban, akár fele árból is kivitelezhető lett volna a lakáson belüli szerelések költsége.

Sokat számít viszont az, és ez látszik meg leginkább a fűtésszámlán, hogy szabályzó-mérő órákat is szereltetett a fűtőtestekre. Ezeknek köszönhetően feleannyit fizet, mint szomszédja, aki ugyanolyan beosztású lakásban él, és nem szereltette fel ezt a készüléket. Neki 200 lejes volt a novemberi számlája.

A lépcsőház közös befektetése 12 ezer lej volt, ami a lépcsőházi gerincvezeték kiépítését jelentette. Az összeg, lakrészekre visszaosztva, nagyjából ezer lejt tett ki családonként. Hogy a lakáson belül ki hogyan fejlesztett, alakított tovább, azt mindenki maga döntötte el. Volt, aki teljesen kicserélte a fűtőtesteket, csöveket, másoknál ez utóbbiakat nagyrészt kicserélték réz vagy műanyag vezetékekre.

Eddig senki sem csalódott, minden lakrésznél csökkentek a fűtésköltségek a vízszintes elosztás kialakítása után. Hogy mennyivel, az változik attól függően, hogy a lakáson belül milyen változtatások történtek.

A kivitelezés során a leghosszabb folyamat, ami több mint egy évet tartott, a „papírmunka” volt, azaz a rendszer megterveztetése és elfogadtatása az E-Starral. Megjegyzendő, a szolgáltató nem kötelezte ebben az esetben a lakókat a fogyasztói szerződések megkötésére. Kellett viszont a szerződéskötés ahhoz, hogy a szolgáltató ingyen felszerelje azt a keringető rendszert, melynek segítségével a melegvízcsap megnyitáskor azonnal forró víz folyik mind a földszinti, mind pedig a negyedik emeleti lakásokban. Ez is működik, panaszmentesen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Fejre állt autóból mentettek ki egy embert Gyergyótölgyesnél

Megsérült egy ember közúti balesetben Gyergyótölgyes település közelében csütörtök reggel. A helyszínen ellátták, majd kórházba szállították.

Fejre állt autóból mentettek ki egy embert Gyergyótölgyesnél
2025. szeptember 05., péntek

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek

1944 őszén Gyergyószentmiklós mellett 159 magyar honvédet mészároltak le, a város felszegi részén pedig harminc civil halt meg a harcokban. A gyergyóiak minden évben fejet hajtanak a katonák és ártatlan áldozatok emléke előtt.

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek
2025. szeptember 05., péntek

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el

A közbiztonság megőrzése, fenntartása érdekében szerveztek átfogó ellenőrzést a Hargita megyei rendőrök Maroshévízen, amelynek során jelentős pénzbírságot róttak ki.

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el
2025. szeptember 04., csütörtök

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál

Első alkalommal szervez történelmi, népi és huszárprogramokat Gyergyószék legmagasabb pontján, az 1544 méteres Pricske-tetőn a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület.

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

Idén a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Otthon udvarán tartják meg a hagyományos tatárdombi megemlékezést és az ahhoz kapcsolódó kulturális eseményeket szombaton. A szentmise után néptánc produkciók és színdarab is várja az érdeklődőket.

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

2025. szeptember 04., csütörtök

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás több gyergyószentmiklósi utcában szeptember 5-én, pénteken.

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában
2025. szeptember 04., csütörtök

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton

Motorkerékpár és autó ütközött szeptember 3-án délután Gyergyószentmiklós és Gyilkos–tó között.

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton
2025. szeptember 02., kedd

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson

Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson
2025. szeptember 01., hétfő

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése

Sikerült átütemezni a korábban felvett húszmillió lejes hitel visszafizetését, nyugtázták Csergő Ottó lemondását, és újra közbeszerzést írnak ki a szemét elszállítására. Ezek voltak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfői ülésének témái.

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése
2025. szeptember 01., hétfő

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál

Árokba csúszott egy busz Borzonton hétfő reggel. Felnőttek és gyerekek is a járműben ragadtak a mentőegységek érkezéséig.

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál