
Fotó: Balázs Katalin
Olyanszerű idő lehetett, mint most, csak volt egy kicsi havas eső is, amikor a csütörtöki piacnapon Rákosmezején hírül adták: kitört a forradalom – erről az eseményről szerzett tudásukat mutathatták be a diákok pénteken, a Remetén szervezett hagyományos vetélkedőn.
2015. március 16., 13:352015. március 16., 13:35
A Gyergyói-medence iskolái sorban vállalják fel e vetélkedő megszervezését, legutóbb a csutakfalvi Balás Jenő iskola igazgatója, Laczkó-Szentmiklósi Endre jelentette be: vállalná a házigazda szerepét. Az iskola termeinek kicsinysége viszont indokolttá tette a partner bevonását, így a huszonhét diák megmérettetésére a Remete központjában lévő Fráter György Iskolában került sor.
Hat, hét és nyolcadik osztályos diákok érkeztek a gyergyószentmiklósi Fogarasi Mihály és Vaskertes, a csomafalvi Köllő Miklós, a szárhegyi Bethlen Gábor, a ditrói Siklódi Lőrincz és Csibi Andor iskolából, Orotváról, illetve a helybéliek közül Remetéről és Csutakfalváról. Mindig a szervező tanárra van bízva, milyen versenyszámok szerepelnek a vetélkedőben. Most Laczkó-Szentmiklósi Endre úgy döntött, hogy az elméleti kérdések mellett legyen térképismeret és képfelismerés is, csatajeleneteket kellett beazonosítani, forradalmárokat portréjuk szerint, katonai indulókat hangfelvételről felismerni. „Ezek mellett, ha már Remetén vagyunk, olyan kérdéseket is állítottam össze, melyek a forradalom remetei vonatkozásairól szóltak”.
Rangsorolás volt, jutalom mindenkinek járt. A szervezéshez, étkeztetéshez a helyi önkormányzat és egy remetei-svájci egyesület, az Avully Remete járult hozzá. A dobogósok közé harmadik helyre kerültek a ditrói Siklódi Lőrincz iskola diákjai, másodikok a csomafalvi Köllő Miklós iskola képviselői lettek. Az elsőkre a szervező pedagógus igazán büszke, tanítványai, a csutakfalviak szerezték a legtöbb pontot. Az Eredményről Laczkó-Szentmiklósi humorosan nyilatkozott: „Presztízskérdés volt, hogy ki nyer. Azt mondtam tanítványaimnak, ha nem nyernek, hétfőtől kereshetnek más iskolát”.
A történelemtanár felelevenített néhány olyan momentumot, melyet fontosnak tartott, hogy a versenyre készülő diákok is megjegyezzenek. Például: a Gyergyóban alakult forradalmi bizottság hattagú volt, vezetője az alfalvi Mikó Mihály. Két tagja remetei volt. Továbbá ide kötődik a régeni szemmérték története is. 1948 őszén, amikor az első támadás érte Gyergyót Marostorda felől egy román csapat részéről, a Ditró-Remete-Várhegy háromszögben verték szét a székelyek, többségükben ditróiak és remeteiek. Egészen Szászrégenig üldözték őket. „Itt történt meg az a sajnálatos esemény, de hát egyetlen forradalom sem zajlik az illemszabályok szerint, hogy Szászrégent felgyújtották, porig égett. A kereskedők üzleteinek megrongálása nem vandalizmus, barbárság volt, hanem bosszúállás, amiért a régeni kereskedők átverték a gyergyói tutajosokat hajdanán. Találtam dokumentumokat, melyek szerint, akikre rá tudták bizonyítani, hogy ebben részt vettek, tetemes kártérítésre kötelezték” – fogalmazott Laczkó-Szentmiklósi. Elmondta, a nagy tűz után kellett felújítani a régeni evangélikus templom tornyát is, amely kissé ferdére sikerült. Ezért mondják ma is, ha nincs, menj szemmértékért Szászrégenbe.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
szóljon hozzá!