
Fotó: Balázs Katalin
Búcsúfiában dús asztalok mellett a kínálattól gyerekként elbódulva, felnőttként a pénz végességétől rettegve haladt a tömeg a templom irányába pénteken, istenháza neve napján – így emlegetik Remetén.
2015. november 09., 14:432015. november 09., 14:43
Szent Lénárd a védőszent, s bár ünnepe péntekre, munkanapra esett idén, mégis tele volt a templom, még olyanok is voltak, akik a falakon kívül maradtak, hangszórókból hallgatták a mindenkinek személyre szabott üzenetet.
A község szülötte, Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános celebrálta az ünnepi szentmisét. Első péntek lévén a beteglátogatásokat is szóba hozta, mint mondta, a legnagyobb bánatuk az ágyhoz kötötteknek, hogy nem járhatnak szentmisére. Az ünnepi szónok, Borka Ernő marosfői plébános szintén egy idős példájával indított, akit unokája megkérdez, ha Isten mindenütt jelen van, és mindenütt ugyanaz, akkor nagymamának miért kell templomba mennie? „Mert ott én nem vagyok ugyanaz” – hangzott a válasz, és a szónok hozzátette, ha az ember nyitott az ajándékokra, soha nem úgy jön ki a templomból, mint ahogy belépett.
Az irgalmasság éve közeledik, erre építette üzenete jelentős részét a marosfői plébános. Nem a kiszolgáltatott segítésére korlátozta az irgalmasságot, hanem hogy minden esetben azt adom a másiknak, ami igazán felemeli, fejlődését szolgálja. És ugyanezt adjuk önmagunknak is. A sérelmek felejtése ennek feltétele, annak ellenére, hogy kényelmesebb nem felejteni, hisz akkor nem kell megbocsátani, és hálás az áldozat szerepe is.
Tudni kell feledni, hogy lehessen a mai nap meglepetés, hogy érintsen meg egy kézfogás élménye, hogy legyen időd szeretni, s hogy mások szerethessenek. Cselekedni tiszta szeretetből. Más szemmel nézni a világra – fejtette ki az ünnepi szónok, hozzátéve: mindehhez Isten nem türelmet ad az embernek, hanem lehetőségeket, hogy a türelmét gyakorolhassa.
Ez is része volt a remetei búcsúünnepnek. Ez is hozzájárulhatott, hogy mindenki más emberként menjen a templomból haza. S hogy más szemmel nézzen a világra.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!