
Ugyan még nincs teljesen kész, de már birtokba vették a gyerkőcök Gyergyószentmiklóson a Virág negyedi, bölcsődével szembeni új játszóteret. A Vidor nevet viselő 385 négyzetméteres tér, illetve környezetének rendezését jövőben fejezik be.
2014. november 04., 15:352014. november 04., 15:35
A Szende és Hapci játszótér után az elmúlt pénteken hozzáláttak egy újabb törpe-tér kiépítéséhez Gyergyószentmiklóson. A bölcsődével szembeni térről nemrég lebontatták az ott lévő négy garázst, most pedig a kivitelező cég hozzálátott a játszótér elemeinek elhelyezéséhez.
Hinták, lipinkák, két torony csúszdákkal és mászóhálóval, mászófallal, homokozó, rugós hinta várja majd a gyerekeket. Ezek egy része már helyére került, a többit is két héten belül szállítják – ígérték a Gordius cég emberei, így a szerződésben foglalt határidő, december előtt befejezhetik a rájuk háruló feladatokat.
A Vitalissima is ki kell vegye részét a munkából, az önkormányzat cégének feladata a játszótér körüli kerítés elkészítése, jövő tavasszal pedig a gyepesítés. Addig is a gyerekek mozgását, szórakozását biztosító felület használható, minden eleme biztonságos, csupán az a kérés, vigyázzanak azok épségére.
Értékelt ötletek
Nem vesztek feledésbe a gyerekrajzpályázatra beküldött javaslatok sem. A gyerekek ötleteit a kivitelező cég dekorációként illeszti be a tér képébe. Mint elhangzott, ahhoz, hogy használati elemekké váljanak, bonyolult engedélyeztetésre van szükség, viszont semmiképp nem szeretnék figyelmen kívül hagyni a gyerekek álmait.
A Gordius vezetősége ugyanakkor nagy örömmel fogadta a gyergyószentmiklósi anyukák javaslatait, akik a gyerekeik játszása nyomán szerzett tapasztalatokat, a játszóterek elemeire vonatkozó módosító javaslatokat osztották meg a kivitelezővel. A visszajelzésre szükség van a továbbiakban is – biztatják a játszótereket használókat.
Vidor nem szorít ki senkit
Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi önkormányzat szóvivője elmondta, a 385 négyzetméteres területen létesített játszótér senkitől nem veszi el a helyet. A négy ott lévő garázst lebontatták, más átalakításra nem volt szükség. Tervezik környékén is a térrendezést, ám addig nem kerül sor garázsbontásra, amíg parkolási alternatívához megfelelő pénzalapot nem tud biztosítani a városvezetés.
Egyelőre megfér egymás mellett a játszótér, a garázssor és a parkoló autók, a gyerekek biztonságát pedig a hamarosan elkészülő kerítés is biztosítja.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!