Az 1848–49-es forradalom kitörésének évfordulójára szerveznek megemlékezéseket Gyergyószék számos településén.
2013. március 14., 11:402013. március 14., 11:40
2013. március 14., 18:502013. március 14., 18:50
Gyergyószentmiklóson március 15-én 9 órától kezdődik a Szabadság szelleme című ünnepi verses, zenés összeállítás a Fogarasy Mihály Általános Iskola szervezésében. 10 órától koszorúzás lesz Kiss Antal honvédezredes sírjánál a Fogarasy Mihály Műszaki Középiskola szervezésében. 11 órától tartják a Hogyan született a Nemzeti dal? című ünnepi verses összeállítást a Kós Károly Általános Iskolában. 12 órától Márciusi tűz címmel zajlik verses, zenés összeállítás március a Batthyány Ignác középiskolában. A Batthyány iskola együtt ünnepel Sátoraljaújhelyről és Egerből érkező diákokkal. Szintén 12 órától kezdődik a megemlékezés a Salamon Ernő Gimnázium szervezésében, amelyen Hatvanból, Budapestről és Putnokról érkező diákok és tanárok is részt vesznek.
12 órától kezdődik az ünnepi szentmise a Szent Miklós-templomban, 12.50-kor indul a felvonulás a Petőfi- és Kossuth-szobrokhoz, ahol 13 órakor kezdődik az ünnepi műsor, amelyet koszorúzás követ. 18 órakor nyílik a Megismételt pillanat című kiállítás a Tarisznyás Márton Múzeumban. Orbán Balázs és Veress Ferenc XIX. századi fotográfiái, valamint Fekete Zsolt kortárs fényképei lesznek láthatók. 19 órakor színházi előadás következik Klenódium címmel. A Török Zoltán által írt és rendezett produkció a Figura Stúdió Színház előadásában kerül sorra a Művelődési Ház színháztermében.
Március 17-én 12.30 órakor indul a felvonulás a Szent Miklós-templom elől a Népművészeti Alkotóházhoz, ahol 1848 emléke zenében, versben és gasztronómiában címmel kerül sor katonaeledel-kóstolóval egybekötött kulturális műsorra. 17 órakor versillusztrációs pályázat díjazása és kiállításmegnyitó kezdődik a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ Karancsi-termében. 19 órától a programban a Mustármag együttes Népemért vállalom című, Márton Áron tiszteletére írt zenemű bemutatása szerepel. Zeneszerzők: Csiszér László – Gyárfás Levente. Helyszín a Művelődési Ház színházterme.
Megemlékezések Gyergyószék-szerte
Gyergyócsomafalván március 15-én 9.30 órakor ünnepélyes zászlófelvonásra kerül sor a Borsos Miklós téren. 9.45 órakor zászlófelvonás lesz a Hősök emlékművénél, 10 órától pedig megemlékező szentmise. 10.45 órától hangzanak el az ünnepi beszédek a Kossuth-szobornál; ezt követi a Köllő Miklós Általános Iskola diákjainak ünnepi műsora, a koszorúzás a Kossuth-szobornál, majd ünnepi dallamok a Petres Ignác Fúvószenekar előadásában. Megáldják és megkoszorúzzák a felújított Hősök emlékművét. 17.30 órakor kezdődik a Hargita Kiadó Székely Könyvtár könyvsorozatának és a Székelyföld kulturális folyóiratnak a bemutatója a Művelődési Otthon eskető termében. 18 órától Hoztam egy verset magammal címmel versfelolvasó délutánt tartanak ugyanott. Az eseménysorozat 19 órakor a zászlólevonással zárul.
Gyergyóremetén március 15-én 8 órától lovasok járják körbe Remete utcáit, hogy emlékezni hívják a község lakóit, 11 órától szentmise keretében emlékeznek a szabadságharc áldozataira. 12 órától koszorúzásra kerül sor a hősök emlékművénél, 12.30 órától pedig kulturális műsorra a művelődési házban.
Gyergyóújfaluban március 15-én 11 órától ünnepi szentmisét tartanak a római katolikus templomban, ezt követően a diákok kulturális műsorára és a hősök emlékművénél koszorúzásra kerül sor.
Gyergyóalfaluban március 15-én 10.30 órakor kezdődik a koszorúzás, 13 órakor lesz az ünnepi zászlófelvonás, majd a megemlékezés.
Gyergyószárhegyen március 15-én 11 órától szentmisét tartanak a plébániatemplomban, majd bevonulnak a résztvevők a Hősök Emlékművéhez. 12.15 órakor lesz az egybegyűltek köszöntése, ünnepi beszédet mond Gábor László, Szárhegy polgármestere és Danguly Ervin megyei önkormányzati képviselő. Ünnepi verses-zenés műsort tartanak a Bethlen Gábor Általános Iskola és a Szárhegyi Ifjúsági Szervezet közreműködésével, majd koszorúzás zárja az ünnepséget.
Gyergyóditróban március 15-én 11 órától ünnepi szentmisét tartanak, majd 12 órától koszorúzásra kerül sor, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Házban pedig kulturális műsorra várják az emlékezőket.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
szóljon hozzá!