Lovasok ünnepe Csomafalván

A cél továbbra sem változik. Ahogy három évvel ezelőtt megfogalmazódott, a Csomafalvi Lovasnap azért jött létre és azért került sorra immár harmadik alkalommal, hogy az emberekkel megszerettesse a lovakat, a sportot – fogalmazott Bege Árpád, a rendezvény főszervezője.

Gergely Imre

2014. július 27., 21:582014. július 27., 21:58

2014. július 28., 09:282014. július 28., 09:28

A jelek szerint közeledik a cél felé az elképzelés, hiszen több száz néző állta körül a lovaspályát, annak ellenére, hogy az eseményt megelőző időszakban korántsem kedvezett az időjárás, s a Lovasnap során is többször eleredt az eső.

A műsort a csomafalvi és a környékről érkező gazdák nyitották, felvezetve a nézők és a szakértő zsűri elé lovaikat, azokat, amelyeket korántsem hobbiból tartanak, hanem igazi segítőtársuk a mezőgazdasági munkákban vagy akár az erdőkben is.

Az elbírálók összegzése szerint a szakmai követelményeknek Madarász Károly lova, Pali felelt meg legjobban, így ő érdemelte ki az első díjat, míg a második helyezést Sövér Levente lova, Shakira kapta, a harmadik díjat Kaliber, azaz Szakács Attila lova. Tény, ennek a sorrendnek felállításához valóban szakértő szem kellett, az egyszerű néző számára mindegyik állat tetszetős volt. A lószemlét már a sportos események követték.

A helyszínen kiállított több évtizedes fényképek szerint huszonöt éve volt még Csomafalvának díjugratója, s most negyedévszázad után visszatért ez a sportág. A díjugratók mellett fogathajtók is látványos és izgalmas versenyt vívtak, megmutatva tudásuk legjavát. Karikás ostor használatából Csergő Attila, Elekes Oszkár és Antal Ábel adott ízelítőt. A látványos és érdekes eseménysort Bajkó Tibor kommentárja tette színesebbé. Bege Árpád szerint Bajkó „az erdélyi lovassport magyar hangja”.

Az esemény bizonyította, hogy a csomafalviaknak szívükhöz nőttek a lovassportok, van igény erre. Elképzelhető, hogy hamarosan megvalósul az a cél is, hogy Csomafalván díjugrató és voltage lovasközpont létesüljön. Biztosra vehető, hogy a harmadik lovasnap után jövőre lesz még negyedik is. Szándék legalábbis van erre.

Ahogy Bege Árpád fogalmazott: „Vegyék észre az emberek, számítógép előtt nem tudunk összegyűlni, találkozni, háromszázasan, négyszázan vagy ezren, hanem szükség van a lovasnapra vagy más, ilyen vagy hasonló rendezvényekre”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés