
Fotó: Gergely Imre
Pert nyert a város a Gyilkos-tói csónakázással kapcsolatosan. A tavon a csónakbérbeadást nyaranta folytató Viridis Kft.-nek a következő napokban át kell adnia a csónakházat a gyergyószentmiklósi önkormányzatnak. Hogy a közelgő turistaszezonban ki csónakáztathat, az majd a későbbiekben derül ki.
2012. március 13., 18:532012. március 13., 18:53
2012. március 14., 12:582012. március 14., 12:58
Az ügy előzménye tizenkét évre nyúlik vissza. A gyergyószentmiklósi tanács 2000-ben úgy döntött, hogy a Gyilkos-tónál működő számos szolgáltatást a Viridis Kft.-nek adja át. Akkoriban a csónakáztatás mellett idetartozott még a parkolási díjak beszedése és egyéb tevékenységek is. Időközben ez módosult, és a Viridis kezelésében csak a csónakok bérbeadása és a csónakház működtetése maradt. Az erről szóló szerződés 2007-ig volt hatályos. 2004 júniusában (a helyhatósági választások idején) Pál Árpád akkori polgármester aláírt egy olyan dokumentumot, amely húsz évre hosszabbította meg a csónakáztatás átadását a Viridis számára.
A választások után az új polgármester, Pap József számos alkalommal nyilvánosan vitatta ennek a módosításnak a jogosságát, és pert is indított ennek semmissé tételére. A jogi eljárás befejezése, több halasztás és fellebbezés után végül már Mezei János mandátumában, 2010 decemberében született meg. Ekkor a bíróság véglegesen és visszavonhatatlanul kimondta, a szerződés módosítása törvénytelen volt. Mezei János szerint Pál Árpádnak nem volt joga ahhoz, hogy a városi tanács jóváhagyása nélkül hosszabbítsa meg húsz évre a szerződés hatályát.
Mezei elmondta: az ítélet kihirdetését követően kétszer is hivatalos levélben keresték meg a Viridis vezetőit a helyzet rendezése érdekében, de választ egyszer sem kaptak. Végül végrehajtóhoz fordultak. Az eljárás most ott tart, hogy a Viridisnek a napokban kell átadnia az eddig általa adminisztrált, de a város tulajdonát képező javakat az önkormányzat megbízottjának. Nagy Attila, a Viridis egyik vezetője nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Kérdés, hogy nyáron kivel csónakáznak a turisták
A bírósági döntés a jogi folyamatot ugyan lezárja, ugyanakkor újabb kérdéseket vet fel. Ha a Viridis nem csónakáztathat, akkor ki végzi idén nyáron és a későbbiekben ezt a tevékenységet?
Mezei János ezzel kapcsolatban elmondta, az önkormányzat elképzelései között szerepel, hogy saját maga veszi kézbe a csónakáztatást, de elképzelhető, hogy egy másik vállalkozásnak vagy szervezetnek, intézménynek adják át, akár az újonnan alakult turisztikai irodának, ugyanakkor megtörténhet, hogy licitre bocsátják. Továbbá még az sem kizárt, hogy a Viridis folytathatja a csónakáztatást.
Tény, hogy a csónakház a városé, ezt a Viridisnek vissza kell adnia. Az is tény, hogy a csónakok a Viridis tulajdonában vannak, így ha a város csónakáztatna, akkor csónakokat kellene vásárolnia vagy bérelnie. A helyzetet bonyolítja, hogy jogi határozat ide vagy oda, a városnak nem igazán van beleszólása, hogy ki is végezze ezt a tevékenységet.
A pereskedés felett elszállt az idő
Mire megszületett a bírósági határozat, a történet tulajdonképpen okafogyottá vált. A tó területe, a víztükör ugyanis már évek óta nem a város tulajdonában van, hanem az államé, az erdészeté és a Gyilkos-tó–Nagyhagymás Nemzeti Park ügykezelésébe került. A jogszabályok szerint tehát nem Gyergyószentmiklós, hanem a park gondoksága dönti majd el, hogy kinek a feladata legyen a Gyilkos-tóhoz látogatók számára a csónakázási élmény biztosítása.
Hegyi Barna, a park vezetője érdeklődésünkre elmondta, létezik egy megegyezés a Viridis és a nemzeti park között, miszerint a vállalkozás bért ugyan nem fizet a tevékenységért, a tó használatáért, de szponzorációként járul hozzá a park fejlesztéséhez. A jövőbeli tervekről egyelőre nem kívánt beszélni, de kifejtette, hogy készülőben van egy hatástanulmány, amely azt vizsgálja, hogy milyen hatása van a csónakázásnak és a horgászatnak a tó élővilágára.
A nyárig, a turistaszezon elkezdődéséig még két-két és fél hónap van hátra. Addig tisztázódnia kell a csónakázás körüli bonyodalmaknak. Akár így, akár úgy, de működnie kell a tevékenységnek, a turistaforgalom igényli ezt, és az ebből várható bevétel sem elhanyagolható. Hogy ez mekkora összeg lehet, arra támpontot nyújthat az, hogy a Viridis 2008-ban 20.000 lejt adományozott a városnak a parkoló rendbetételének céljával. Ezt az adományozó dokumentum szerint a 2007-ben megvalósított 73.000 lejből adta.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.
Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti az érintetteket, hogy május 12–14. között kiosztják a fűtéstámogatást és az energia-kiegészítő juttatást.
Változatos kulturális és közösségi programokra kerül sor a következő időszakban Gyergyóremetén Az események között kiégésről szóló előadás, színházi produkció, kiállítás is szerepel, és készülnek a gyermeknapra is.
A magyar népi kultúra ősi gyökereiről tart előadást Kisné Portik Irén a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum következő Tarisznyás-estjén.
Nem rendezik meg 2026-ban a gyergyószentmiklósi Egyfeszt összművészeti fesztivált – jelentette be csütörtökön a főszervező. A rendezvényt eredetileg a július 29. és augusztus 2. közötti időszakra tervezték.
szóljon hozzá!