
Barti Tihamér a Hargita Megyei Tanács alelnökeként közvetlenül illetékes más beruházások mellett a gyergyószentmiklósi jégpálya felújításának ügyében is. A munkálatra hosszú hónapok, sőt évek óta várnak a jégkorongsport kedvelői. Most viszont már látszik: zajlik a munka a pályán. Mégis sokan teszik fel a kérdést: mikor lehet korcsolyázni Gyergyószentmiklóson?
2014. november 11., 14:322014. november 11., 14:32
– Számos időpontígéret elhangzott azzal kapcsolatban, hogy mikor nyílik újra a pálya. Van most olyan dátum, amit biztosnak tart?
– A cél az, hogy december elején jég legyen a műjégpályán. Rendszeresen beszélgetek a Progym vezetőivel, szülőkkel, és tudott dolog, hogy decemberre két fontos hokiesemény van betervezve a pályán. Az első a városnapok idején szokásos Mikulás Kupa, a legkisebb hokisok kupája, a második pedig a felnőtt csapatok Románia Kupája december harmadik hetében. Van arra esély, hogy már a gyermekek mérkőzéseit meg lehessen szervezni, de úgy gondolom, ha a Románia Kupára sor kerül, már sokan elégedettek lesznek és nagyon fognak örülni.
Amit már mindenki láthat: a kivitelező dolgozik, készül az új játéktér. Azt is tudjuk, hogy az új hűtőberendezés gyártása folyamatban van, a megrendelés időben megtörtént. A gyártó november utolsó napjaira ígérte, hogy leszállítja. A felújítási beruházást elnyert bukaresti cég mérnökeitől azt az információt hallottam, hogy amint a berendezés megérkezik, egy napon belül be tudják szerelni és el is tudják indítani a fagyasztást. A jég megfelelő vastagságának eléréséhez 3-4 nap kell. Tehát ha minden a tervek szerint halad, meg lehet rendezni a Mikulás Kupát.
– A szóbeszéd szerint a megyei tanácsnak nincs meg a pénze a beruházás finanszírozásához. Sokan attól tartanak, a cég csak annyi munkát vállal fel idén, amennyit ki is fizetnek neki, és ez hátráltatni fogja a munkát.
– A szóbeszédet nem tudom kommentálni, hozzám a cégtől ilyen jelzés nem érkezett. Nem titok, hogy jelen pillanatban a beruházás ellenértékének jelentős része még nem áll rendelkezésre. Még 1,2 millió lejt oda kell tegyen a megyei tanács. Ezt biztosan oda fogjuk tenni, mert még az idén ki is szeretnénk fizetni, le szeretnénk zárni ezt a beruházást. Erre kért és kapott garanciát a kivitelező cég. A szükséges pénz előteremtése a megyei tanácson belül az én feladatom, s ezt mindenképpen vállalom is. Alelnökként az én felelősségem is lett ez a beruházás, lépésről lépésre követem.
Ha már itt tartunk, kérek mindenkit, hogy segítsen nekem ebben. Ugyan szinte naponta megnézem, hogy haladnak a munkával, de nem biztos, hogy mindent, ami lényeges lenne, meg is látok. Nem vagyok szakember a jégkorong terén. Így ha bárkinek valamilyen fontos észrevétele, javaslata van, ami még jobbá teheti ezt a munkát, mindenképpen jelezze. Az aktív vagy öregfiú hokisok, szülők, akik más pályákon is jártak, láttak jó megoldásokat, lehetnek jó meglátásaik. Míg a kifizetés nem történik meg, lehet mód a korrigálásra.
– Több mint kétéves folyamat a felújítás. Mi okozta ezt a késedelmet?
– Igen, sok volt a huzavona. Azt kell mondanom, még jó, hogy idáig eljutottunk. Hogy későn vagy nem, azon lehet vitatkozni. Valahogy úgy kellene ehhez viszonyulni, hogy ez egy széleskörű összefogás sikere lesz, amint elkészül a hűtésrendszer és palánk cseréje. A munkálatot megelőzte egy lakossági kezdeményezés. Több mint kétezer ember aláírásával fejezte, ki, hogy szükség van a felújításra, hogy a beruházás valóban fontos. Hogy a politikum akarta vagy nem ezt, az kevésbé fontos. Az eredményhez nagyban hozzájárult, hogy létezett egy népakarat a pálya érdekében.
Fontos szóba hozni itt a világításrendszer modernizálására indult szülői-szurkolói összefogás szerepét is. A kezdeményezők, önkéntesek és a melléjük állók jóvoltából annyi pénz gyűlt össze, amennyi még soha hasonló adakozásból semmire nem – legalábbis én nem tudok más, ilyen méretű közadakozást. Ebből is láthatta mindenki, nagyon sokan nemcsak egy egyszerű aláírással jelzik a pálya fontosságát, hanem pénzt is áldoznak erre. Ez jelentősen megerősítette a jégpálya ügyét. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a megyei tanács is felvállalta ezt, hogy prioritás lett.
– Az lett volna helyes, ha a felújítás nyáron, a két szezon közti szünetben történik meg. Most ősz van, már rég szükség volna a gyergyói jégre. Miért csúszott tavasztól mostanig?
– A nyár folyamán is dolgoztunk. A kérdés az volt, hogy melyik a legoptimálisabb, leghatékonyabb hűtésrendszer. Ilyen jellegű tapasztalatunk nem volt. A kivitelező persze olyan javaslatokkal érkezett, ami számára a legelőnyösebb, azaz legtöbb rajta a profitja. Mi azonban arra törekedtünk, olyan rendszert építsünk ki, aminek a működtetése a legkedvezőbb. Számos szakember átnézte a terveket, javaslatokat, véleményeket kértünk a gyergyószentmiklósi városvezetéstől, a Progymtól. Emiatt mozdult nehezen a dolog. Végül azt választottuk, amelynek működtetése évente akár több mint tízezer lejjel is olcsóbb lehet, mint más, javasolt technológia. A pálya valamivel kisebb lesz, mint a régi. A palánk a mai normáknak megfelelő lesz, és persze biztonságosabb. Meg van rendelve és természetesen mire a hűtésrendszer elkészül, annak is állnia kell.
– A megyei tanács és Gyergyószentmiklós önkormányzata jóvoltából megújul a hűtésrendszer és a palánk, a szurkolók és segítőik elérték, megújul a világítás is. Azonban még sok és sürgős tennivaló lenne a pályán, új jégkészítő berendezés (rolba) kellene, tetőjavítás is esedékes... Vannak olyan félelmek azonban, hogy egy ilyen nagy beruházás után évtizedekig nem lesz pénz a jégpályára...
– Én úgy gondolom, a mostani beruházás egy óriási lépés. De csak az első lépés. Legnehezebb a kezdet, de sikerült bebizonyítani, az intézmények és magánemberek összefogásával nagy dolgokra vagyunk képesek. Sokan gondolták úgy, hogy nem is lesz belőle semmi, ígéret marad csak. De elindult valami, és hogy milyen lesz a folytatás, az mindannyiunkon múlik. Az összefogás lángját nem szabad kialudni hagyni. Ekkora beruházás megyei pénzből nem nagyon volt az utóbbi időben Gyergyószentmiklóson. Másként azonban nem is lehetett volna. A hűtésrendszer cseréje nem egy olyan munkálat volt, mint egy útjavítás, hogy annyit aszfaltozunk, amennyire éppen pénz van, aztán jövőre folytatjuk. Ezt egyben lehetett csak megcsinálni. Ehhez kellett azonban a legtöbb pénz is. Következhetnek más munkálatok, amihez hozzájárulhat a megyei tanács, olyanok, amiben ha nem is egyszerre, de részletekben komoly megvalósítást érhetünk el. Hangsúlyoznám ismét, a közösségi összefogást folytatni kell. És még valami fontos: a jégkorongozóknak, gyermekeknek, szurkolóknak tudniuk, érezniük kell, a mostani felújítás mindannyiunké, becsüljük meg.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!