Legnehezebb a kezdet, folytatni kell

Barti Tihamér a Hargita Megyei Tanács alelnökeként közvetlenül illetékes más beruházások mellett a gyergyószentmiklósi jégpálya felújításának ügyében is. A munkálatra hosszú hónapok, sőt évek óta várnak a jégkorongsport kedvelői. Most viszont már látszik: zajlik a munka a pályán. Mégis sokan teszik fel a kérdést: mikor lehet korcsolyázni Gyergyószentmiklóson?

Gergely Imre

2014. november 11., 14:322014. november 11., 14:32

– Számos időpontígéret elhangzott azzal kapcsolatban, hogy mikor nyílik újra a pálya. Van most olyan dátum, amit biztosnak tart?  

– A cél az, hogy december elején jég legyen a műjégpályán. Rendszeresen beszélgetek a Progym vezetőivel, szülőkkel, és tudott dolog, hogy decemberre két fontos hokiesemény van betervezve a pályán. Az első a városnapok idején szokásos Mikulás Kupa, a legkisebb hokisok kupája, a második pedig a felnőtt csapatok Románia Kupája december harmadik hetében. Van arra esély, hogy már a gyermekek mérkőzéseit meg lehessen szervezni, de úgy gondolom, ha a Románia Kupára sor kerül, már sokan elégedettek lesznek és nagyon fognak örülni.

Amit már mindenki láthat: a kivitelező dolgozik, készül az új játéktér. Azt is tudjuk, hogy az új hűtőberendezés gyártása folyamatban van, a megrendelés időben megtörtént. A gyártó november utolsó napjaira ígérte, hogy leszállítja. A felújítási beruházást elnyert bukaresti cég mérnökeitől azt az információt hallottam, hogy amint a berendezés megérkezik, egy napon belül be tudják szerelni és el is tudják indítani a fagyasztást. A jég megfelelő vastagságának eléréséhez 3-4 nap kell. Tehát ha minden a tervek szerint halad, meg lehet rendezni a Mikulás Kupát.  

– A szóbeszéd szerint a megyei tanácsnak nincs meg a pénze a beruházás finanszírozásához. Sokan attól tartanak, a cég csak annyi munkát vállal fel idén, amennyit ki is fizetnek neki, és ez hátráltatni fogja a munkát.

– A szóbeszédet nem tudom kommentálni, hozzám a cégtől ilyen jelzés nem érkezett. Nem titok, hogy jelen pillanatban a beruházás ellenértékének jelentős része még nem áll rendelkezésre. Még 1,2 millió lejt oda kell tegyen a megyei tanács. Ezt biztosan oda fogjuk tenni, mert még az idén ki is szeretnénk fizetni, le szeretnénk zárni ezt a beruházást. Erre kért és kapott garanciát a kivitelező cég. A szükséges pénz előteremtése a megyei tanácson belül az én feladatom, s ezt mindenképpen vállalom is. Alelnökként az én felelősségem is lett ez a beruházás, lépésről lépésre követem.

Ha már itt tartunk, kérek mindenkit, hogy segítsen nekem ebben. Ugyan szinte naponta megnézem, hogy haladnak a munkával, de nem biztos, hogy mindent, ami lényeges lenne, meg is látok. Nem vagyok szakember a jégkorong terén. Így ha bárkinek valamilyen fontos észrevétele, javaslata van, ami még jobbá teheti ezt a munkát, mindenképpen jelezze. Az aktív vagy öregfiú hokisok, szülők, akik más pályákon is jártak, láttak jó megoldásokat, lehetnek jó meglátásaik. Míg a kifizetés nem történik meg, lehet mód a korrigálásra.   

– Több mint kétéves folyamat a felújítás. Mi okozta ezt a késedelmet?

– Igen, sok volt a huzavona. Azt kell mondanom, még jó, hogy idáig eljutottunk. Hogy későn vagy nem, azon lehet vitatkozni. Valahogy úgy kellene ehhez viszonyulni, hogy ez egy széleskörű összefogás sikere lesz, amint elkészül a hűtésrendszer és palánk cseréje. A munkálatot megelőzte egy lakossági kezdeményezés. Több mint kétezer ember aláírásával fejezte, ki, hogy szükség van a felújításra, hogy a beruházás valóban fontos. Hogy a politikum akarta vagy nem ezt, az kevésbé fontos. Az eredményhez nagyban hozzájárult, hogy létezett egy népakarat a pálya érdekében.
Fontos szóba hozni itt a világításrendszer modernizálására indult szülői-szurkolói összefogás szerepét is. A kezdeményezők, önkéntesek és a melléjük állók jóvoltából annyi pénz gyűlt össze, amennyi még soha hasonló adakozásból semmire nem – legalábbis én nem tudok más, ilyen méretű közadakozást. Ebből is láthatta mindenki, nagyon sokan nemcsak egy egyszerű aláírással jelzik a pálya fontosságát, hanem pénzt is áldoznak erre. Ez jelentősen megerősítette a jégpálya ügyét. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a megyei tanács is felvállalta ezt, hogy prioritás lett.  

– Az lett volna helyes, ha a felújítás nyáron, a két szezon közti szünetben történik meg. Most ősz van, már rég szükség volna a gyergyói jégre. Miért csúszott tavasztól mostanig?

– A nyár folyamán is dolgoztunk. A kérdés az volt, hogy melyik a legoptimálisabb, leghatékonyabb hűtésrendszer. Ilyen jellegű tapasztalatunk nem volt. A kivitelező persze olyan javaslatokkal érkezett, ami számára a legelőnyösebb, azaz legtöbb rajta a profitja. Mi azonban arra törekedtünk, olyan rendszert építsünk ki, aminek a működtetése a legkedvezőbb. Számos szakember átnézte a terveket, javaslatokat, véleményeket kértünk a gyergyószentmiklósi városvezetéstől, a Progymtól. Emiatt mozdult nehezen a dolog. Végül azt választottuk, amelynek működtetése évente akár több mint tízezer lejjel is olcsóbb lehet, mint más, javasolt technológia. A pálya valamivel kisebb lesz, mint a régi. A palánk a mai normáknak megfelelő lesz, és persze biztonságosabb. Meg van rendelve és természetesen mire a hűtésrendszer elkészül, annak is állnia kell.  

– A megyei tanács és Gyergyószentmiklós önkormányzata jóvoltából megújul a hűtésrendszer és a palánk, a szurkolók és segítőik elérték, megújul a világítás is. Azonban még sok és sürgős tennivaló lenne a pályán, új jégkészítő berendezés (rolba) kellene, tetőjavítás is esedékes... Vannak olyan félelmek azonban, hogy egy ilyen nagy beruházás után évtizedekig nem lesz pénz a jégpályára...

– Én úgy gondolom, a mostani beruházás egy óriási lépés. De csak az első lépés. Legnehezebb a kezdet, de sikerült bebizonyítani, az intézmények és magánemberek összefogásával nagy dolgokra vagyunk képesek. Sokan gondolták úgy, hogy nem is lesz belőle semmi, ígéret marad csak. De elindult valami, és hogy milyen lesz a folytatás, az mindannyiunkon múlik. Az összefogás lángját nem szabad kialudni hagyni. Ekkora beruházás megyei pénzből nem nagyon volt az utóbbi időben Gyergyószentmiklóson. Másként azonban nem is lehetett volna. A hűtésrendszer cseréje nem egy olyan munkálat volt, mint egy útjavítás, hogy annyit aszfaltozunk, amennyire éppen pénz van, aztán jövőre folytatjuk. Ezt egyben lehetett csak megcsinálni. Ehhez kellett azonban a legtöbb pénz is. Következhetnek más munkálatok, amihez hozzájárulhat a megyei tanács, olyanok, amiben ha nem is egyszerre, de részletekben komoly megvalósítást érhetünk el. Hangsúlyoznám ismét, a közösségi összefogást folytatni kell. És még valami fontos: a jégkorongozóknak, gyermekeknek, szurkolóknak tudniuk, érezniük kell, a mostani felújítás mindannyiunké, becsüljük meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés