
„Megmutatni a fiataloknak, éreztetni velük, hogy van élet a facebookon, a youtube-on, a televízión túl, ráébreszteni őket arra, hogy a közösségi munka lehet buli, lehet »cool« és »lájkolható«” – fogalmazott az önkéntes táborok kiemelt célja kapcsán Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője. Idén a gyergyószentmiklósiak tapasztalhatják meg a kalákázás örömeit, hozadékát, a szervezet ugyanis a városban tartja önkéntes táborát.
2014. június 17., 18:052014. június 17., 18:05
2014. június 17., 18:202014. június 17., 18:20
„Egy település akkor fejlődik, ha lakói kiveszik részüket az építő jellegű munkákból” – fogalmazott Mezei János polgármester, örömét fejezve ki, hogy a Gyulafehérvári Caritas idei önkéntes tábora által a gyergyószentmiklósiak is bekapcsolódhatnak a város szépítéséért zajló közhasznú munkába. A városvezetés mellett a Caritas is arra számít, hogy az idegenből érkező önkéntesekhez helyiek is szép számmal csatlakoznak majd, és együttes erővel végzik el az önkormányzat által javasolt munkákat. „Akkor tud a program sikeres lenni, ha a helyiek magukénak érzik az eseményt, és a más településekről érkező önkéntesekkel együtt tesznek azért, hogy ez a város még szebb, még tisztább, még emberibb legyen” – mondta Ludescher László ágazati vezető.
A július 7-13. között zajló táborba több mint száz önkéntes jelentkezett már, nagyobbrészt Hargita, Kovászna, Maros megyéből, de az ország távolabbi részeiből és külföldről is vannak jelentkezők. „Idegenek ajánlották fel a segítésüket azért, hogy rendezettebbé, szebbé tegyék városunkat, arra kérjük a lakókat, minél többen társuljanak a Caritas programjához. Mutassuk meg, hogy Gyergyószentmiklóson életvitelszerűen él a szentmiklósi lelkület!” – biztat csatlakozásra mindenkit Mezei János.
Jut munka mindenkinek
A város önkormányzata által javasolt munkák között különböző köztéri építmények, pallók, kerekes kutak, keresztfák rendbetétele szerepel, továbbá egyes közintézmények környékén a tereprendezést, ösvények felújítását, kertelést, források kitakarítását, szemét összeszedését bízzák az önkéntesekre. Idős, rászoruló embereknél háztáji munkálatokat is végeznek majd a táborozók, ugyanakkor vakációs programokat tartanak olyan gyerekeknek, akiknek nem áll módjukban nyaralni menni.
„Az elvégzendő feladatok listáját úgy állítottuk össze, hogy 80-100 főnek bőven legyen tennivalója, de úgy számolunk, hogy bár ugyanennyi gyergyói önkéntes is társul hozzájuk” – mondta Nagy Zoltán alpolgármester. Közölte, a helyiek részéről már van visszajelzés, a Pitypang óvoda Kossuth utcai épületének feljavításában például a szülői közösség vállalt részt az önkéntes csapat mellett.
Délelőttönként 5 óra munka vár az önkéntesekre, délutánonként különböző szabadidős programokon, műhelymunkákon, előadásokon vehetnek részt, az esti órákban pedig szórakoztató programokat kínálnak számukra a szervezők. Az idegenből érkezőkkel a környék látnivalóit is megismertetik.
Az önkéntesekhez bármikor lehet csatlakozni, akár pár órára, de több napra is. A program helyi szervezői arra kérik a gyergyószentmiklósiakat, szándékukat előre jelezzék, hogy a munkabeosztást időben lehessen elvégezni. Ezt megtehetik a 0743-958893-as telefonszámon, vagy a dezso.helga@gyergyoszentmiklos.ro e-mail címen. A programról a 0735-735165-ös telefonszámon kapnak tájékoztatást az érdeklődők. A helyi vállalkozók felé is kéréssel fordul a városvezetés: lehetőség szerint nyersanyaggal, anyagiakkal, „ropogtatni valóval” járuljanak hozzá a tábor lebonyolításához.
Az önkéntes munkát, mint értéket kell felmutatni
A tizenegy éve működő önkéntes táborokról szólva Ludescher László ágazati vezető elmondta, a kezdetekben képzés jellegű eseményeket három éve szervezték át, felvállalva, hogy konkrét munkával segítik egy-egy település közösségét. „A Gyulafehérvári Caritas által folytatott húsznál is több szociális program mellett az önkéntesség eszméjének a fejlesztése és a társadalomformálás fontos cél. Hisszük, az önkéntesség túlmutat azon, hogy valaki ingyen dolgozik valamit és ezzel kivált egy fizetett munkaerőt. Stratégiai célunk, hogy magát az önkéntes munkát, mint értéket felmutassuk a társadalomnak” – mondta Ludescher László. Kifejtette, fontos megéreztetni, megtapasztaltatni a fiatalokkal a kalákamunka szépségeit, közösségformáló erejét – erre is kitűnő program az önkéntes tábor.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!