
Rendhagyó riasztást kaptak a héten a Dancurás Hegyimentő Szolgálat emberei: kutyamentésre hívták a Gyilkostóhoz.
2014. december 06., 13:172014. december 06., 13:17
Az üdülőtelepen lakó személy két kutyájával ment szerdán túrázni, nem először, az ebek is ismerték már jól a sziklákat, így a Kis-Czohárdot is. Ez esetben viszont a két vadászkutya egyike beesett a sziklán, esélye nem volt kimenekülni a párkányról.
Keresztes Emil hegyimentő elmondta, az állat öt órát volt a falon megrekedve, amikor két társával ő helyszínre érkezett, a rövid szőrű német vizsla már nagyon gyenge életjelet mutatott.
Másfél órát tartott a mentés, a meredek sziklafalat alulról kellett megközelíteni hágóvas, jégcsákány bevetésével. Munkájukat befolyásolta a sötétség, illetve a Czohárdon lévő félméteres hó is. A mentésre váró eb hollétének behatárolásához viszont volt támaszuk, a másik kutya segített a helyszín megközelítésében.
A hegyimentő elmondta, nem gyakori, hogy állatot kell menteniük, de ha szükséges, ilyen alkalommal is lehet rájuk számítani. Ennek a német vizslának nem lett volna esélye egyedül túlélni a hegyi balesetet, nagy hálával fogadta szabadítóit. „Elvégre a kutya az ember barátja, és ha bajban van, ő is számít az ember segítségére” – fogalmazott Keresztes Emil.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!