Gyergyószentmiklóson a ’89-es rendszerváltozás óta megszakítás nélkül megszervezik a húsvéti határkerülést. Jézus feltámadásának napján immár 25. alkalommal indulnak a hívek a Hármashatárhoz, hogy közösen adjanak halát a kereszténység legnagyobb ünnepén.
2015. április 04., 12:002015. április 04., 12:00
2015. április 04., 12:002015. április 04., 12:00
„A határkerülés lényege, hogy nemcsak mi emberek, hanem az egész természettel együtt szeretnénk a föltámadást, az életet megünnepelni, hiszen az élet győzött a halál fölött, mint a természet is jelzi az újjáéledésével: új élet kezdődik. Mi együtt élünk az Isten számunkra teremtett világával, és a jó Isten áldását kérjük a határainkra is. Az összefogás is jelképezi, hogy az öröm, a hálaadás összeköt minket, találkozunk a szomszédos településen élőkkel, és közösen ünnepeljük a kereszténység legnagyobb ünnepén a szeretet, az igazság, az élet győzelmét” – mondta Portik-Hegyi Kelemen fősepres-plébános.
A határkerülés programja
A határkerülésre a korábbi évekhez hasonlóan húsvét vásárnapján reggel 8.30 órakor gyülekeznek Felszegben az egykori Szájván épülete előtt a város azon részén lakók. A Szent Miklós-templomnál a gyülekező 8.45 órakor lesz, ide várják a gyalogosokat, lovasokat, szekereseket. A papi áldást követően 9 órakor lesz az indulás a határba. A keresztalja a város főterén halad át, a Kossuth Lajos utcán, majd a Malmokat, Folyam-tartományt érintve ér a Hármashatárhoz. A szentmiklósiak a Hármashatárnál találkoznak a tekerőpataki, kilyénfalvi, csomafalvi és alfalvi keresztaljákkal, a szertartás 10 órakor kezdődik.
A hármashatárnál a szertartást ezúttal a Szent Miklós egyházközség végzi, a Vándor plakettet az alfalvi keresztaljának adják át. Az ünnepséget követően a keresztalják hazaindulnak, a szentmiklósiak 11.30 órakor érnek a Szent István-templomhoz, innen a főtéren keresztül 12 órára érkeznek a Szent Miklós-templomhoz, ahol az ünnepélyes fogadásra kerül sor. A húsvétvasárnapi 12 órás szentmise később, azaz 12.30 órakor fog kezdődni, ezért a hívek türelmét kérik.
„Arra kérem a város apraját és nagyját, hogy a legnagyobb keresztényi méltósággal vegyen részt az ünnepségen, kapcsolódjon be az imádságba, énekekbe, hogy ezáltal is teljesebb legyen az ünnep” – mondta ifj. Len Emil szervező. Kiemelte: a szeszes ital fogyasztása nem megengedett, hiszen nem kirándulásról, hanem egy liturgikus cselekményről van szó.
A közbiztonságot az állami, a helyi rendőrség és a polgárőrség vigyázza, a szervezők viszont felhívják a hívek figyelmét arra, hogy hagyják szabadon a Szent Miklós-templom előtti teret, hogy a fogadáskor visszatérőknek, a lovasoknak legyen megfelelő hely a templom előtt. A szervezők jelezték, hogy a lovasoknak főpróbát tartanak, tehát akik lóháton vesznek részt az ünnepségen, azok szombaton 12 órától a mocsári Bajkó-féle lovaspályán találkoznak.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!