
Fotó: Pethő Melánia
Egyetlen konkrét döntés született a Monturist csütörtökön megtartott közgyűlésén: több mint egy hónap múlva, május 28-án újra összeülnek a cég tulajdonosai, azaz Budapest V. kerületének önkormányzata és Gyergyószentmiklós képviselői.
2015. április 23., 19:382015. április 23., 19:38
Nemcsak dönteni, de tárgyalni sem lehetett érdemben az öt napirendi pont egyikéről sem. A gyergyóiak nem kapták meg előzőleg a napirendi pontok írásos anyagait, azaz nem ismerhették, miről is kellene pontosan egyeztetni, a budapesti fél pedig nem rendelkezett megfelelő felhatalmazással, hogy döntést hozzon a gyergyóiak által szorgalmazott kérdésekben.
Megegyeztek abban, hogy a Monturist ügyvezetője eljuttatja Gyergyószentmiklós önkormányzatának a cég 2014-es évi beszámolóját és más olyan anyagokat, amelyek ismerete nélkül nincs mód érdemi tárgyalást folytatni. Ugyanakkor – amint azt Nagy Zoltán alpolgármester kérdésünkre közölte – a gyergyói fél hivatalos átiratot küld az 5. kerületi önkormányzatnak, hogy hozzanak elvi döntést a Monturist többségi részvényeinek átadásával vagy megtartásával kapcsolatban, valamint Virág Zsolt ügyvezető Gyergyószentmiklós által szorgalmazott leváltása ügyében is.
A két önkormányzat képviselői így már felkészültebben ülhetnek tárgyalóasztalhoz a következő közgyűlésen, ahol már valóban lényeges döntéseket hozhatnak. A május 28-ai ülés helyszíne ismét Budapest lesz.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!