Környezetvédelemmel az olvasásért

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

Több környezetvédelmi nevelést célzó rendezvényt szervezett, valamint zöldövezetet is szépített a most lezárult közös program során a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár és a Naturland Alapítvány. A közös munka folytatását tervezik.

Baricz-Tamás Imola

2014. július 16., 16:572014. július 16., 16:57

2014. július 16., 17:362014. július 16., 17:36

 

Számos, gyerekeknek szóló rendezvényt szervezett közösen a városi könyvtár és a Naturland Alapítvány az elmúlt hónapokban, minderre a Mol Románia és a Polgártárs Alapítvány által kiírt Zöldövezet program keretében pályáztak és nyertek több mint 8 ezer lej támogatást.

„Olyan tevékenységeket szerveztünk a gyerekek számára, melyek a környezet védelemére hívták fel a figyelmet, ugyanakkor az olvasást is népszerűsítették. Emellett a könyvtár udvarát is szebbé sikerült varázsolni: járdát javítottunk, ültettünk 15 facsemetét, 25 cserjét és több száz virágot,  valamint egy filagóriát is felállítottunk” – ismertette Keresztes Csongor, a könyvtár igazgatója.

Görgicze Emőke, a Naturland Alapítvány képviselője elmondta, madáretetőket is elhelyeztek az intézmény udvarának fáin, majd követni szeretnék az odajáró madarak sorsát, ugyanakkor a fákat, cserjéket is gyerekek fogadták örökbe és gondozzák. A könyvtár udvarán kihelyezett ládában komposztföldet szeretnének előállítani a gyerekek, a városlakók segítségével. Görgicze Emőke kiemelte, a könyvtár udvarának rendbetételét azért is tartották fontosnak, mert a környezetvédő alapítvány székhelye ezen intézmény épületébe költözne, a rendezett udvar a kinti tevékenységek számára is megfelelő helyszín.

Mindkét fél megerősítette, hogy további együttműködést terveznek. A most véget ért programokba több száz gyereket vontak be, a jövőben pedig szintén környezetvédelemmel kapcsolatos rendezvényeket terveznek, melyek által a könyvtárhoz, az olvasáshoz is közelebb kerülnek a fiatalok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés