Kolbászkötelék Gyula és Gyergyószentmiklós között

Gasztronómiai testvérvárosi kapcsolatot erősített meg két gyergyói szakács, egy zöldség- és gyümölcsfaragó, valamint a Gyergyói Hírlap két újságírója március közepén. A Gyulai Kolbász és Sódarmustra résztvevői az általuk elkészített szarvas- és vaddisznóraguból kóstolhattak, a Médiagyúró verseny zsűrije nekik ítélte a harmadik díjat.

Balázs Katalin

2013. március 19., 18:542013. március 19., 18:54

2013. március 19., 19:112013. március 19., 19:11

Gyula neves rendezvényére kaptunk idén is meghívást, a vár árnyékában szervezett háromnapos eseményen volt részünk mindenből, mi szem-szájnak ingere: felülmúlhatatlan vendégfogadásból, mintaértékű szervezésből és köszönetből, mely szakácsaink finom vadas falatjaiért járt.

Ahol finomságok vannak, ellentétek nincsenek

Az újságíró, ha először van módja Gyulára látogatni, csak kapkodja a fejét, mikor fogadói hirtelen magyarról román nyelvre váltanak át, s még szólásokat is idéznek ízes-helyes kiejtéssel. Nem csoda, hisz bár a statisztikákból nem derül ki, az itt élő 32 000 emberből 10 000-re becsülik a Romániából ide származottak számát. Német kisebbséggel élnek itt együtt, s csak csodálkozva pillogtatnak, amikor nemzetiségi kérdésről érdeklődünk. Ez az, ami Gyulán nincs. Ami viszont van, az egy gazdag történelmi múlt, melyből eredeztethető az összetéveszthetetlen gyulai kolbász íze, a húskészítmények egyedisége, na meg a pálinkafőzés tudománya.

A gazdálkodó embernek olyan eleségre volt szüksége, amely a nyári hőségben sem romlik meg, s hasonlóval kellett feltarisznyázni a hadsereget is. Kísérleteztek a gyulaiak, dinasztiák versengtek, míg kialakultak a mai ízek. Az már csak hozzáképzelhető, hogy attól lett ily remek a kolbász, hogy a disznóvágáshoz volt jókedvre derítő itóka, ami szintén nem romlandó, de igencsak kelendő, s így a gyümölcs sem ment kárba.

Félre nem faragó hentesek, szakácsok

Gyulai Kolbász és Sódarmustra – idén negyedszerre rendezte meg a hírneves rendezvényt a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete. A magyarországi időjárás nem kedvezett a résztvevők számának, sokak a hó és szél fogságában maradtak félúton, de akik legyőzték ezen „természetes” akadályokat, a helyszínen már csak csekélyke akadályokkal kellett szembenézniük: kevesebb mint tíz centiméteres hóval, napközben az ebből keletkezett sárral, székelyföldieknek szokványos tavaszi hűvösséggel. És itt véget is ért a negatívumok sorolása, hisz a sátrakban állt a bál. A színpadon egymást váltották a fellépők, a standokon a legfinomabb húskészítményeket kínálták, mellettük pedig ott volt a medvehagymás zsír, az eperbor, sajtfélék és édes-csípős porpaprika, de még a parajdi só is.

Sonkavilágban azt is megismertük, mi az új divat: nemcsak pácolják-füstölik a finom falatokat, hanem faragják is. Hozzáértő művésztől leshette el a sonkarózsa-készítés tudományát Sólyom Csaba zöldségfaragónk. Igaz, ő is tudott újdonságot mutatni a gyulaiaknak: mohaágyon, borókabokor tövében, cseresznyefaalapon szárított szarvasbélszínen csodálhatták meg Gyergyó címerét és székely motívumokat.

Vacsorát adtunk, sikert arattunk

Médiagyúró verseny – ez a neve a hagyományos vetélkedőnek, melyhez a sajtósok kapnak egy szakácssegítőt, tíz kiló disznóhúst, fűszereket, húsdarálót és hurkatöltőt. Ha ügyesek, akár kolbász is lehet a sürgölődés eredménye. A Gyergyói Hírlap mindössze kétfős csapata a kimért pirospaprika nagy részéről lemondott, helyette dupla adag fokhagymát kért, így készült el a gyergyói kolbász, melyet a zsűri dobogós hellyel jutalmazott, a harmadik helyezésről állítottak ki számunkra oklevelet.
Amíg mi gyúrtunk, a szomszédos sátorban az Erdélyi konyha csapata készítette el székelygulyását gyulai módra, ők voltak az ebédfelelősök. A sokszor megköszönt vacsora előállítói szintén gyergyószentmiklósiak lehettek: a Szabadtűzi Lovagrend égisze alatt Benedek Árpád és Kicsizsiga forgatta a fakanalat, nekik pedig Sólyom Csaba is segédkezett. Tudva, hogy az illattal senki nem lakik jól, míg a főfogásra kellett várni, bárki kóstolgathatott házi, pityókás kenyeret, szalonnát, vaddisznókolbászt, szárított vadhúst, nyomtatóként pedig rókagombát is. Közben vadászragu készült szarvasból és vaddisznóból borókabogyóval bolondítva, fekete kokojzával tálalva. Hiába a számos összetevő, több mint húsz kilogrammnyi alapanyag, volt, aki nem kérhetett repetát: a vadas eleség pillanatok alatt elfogyott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés