Kezdődnek a gyergyószentmiklósi városnapok

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

A Gyergyó Expó, a Mikulás-várás és -érkezés, a Szent Miklós-napi búcsúünnep és a főzőverseny – idén is ezek jelentik a gyergyószentmiklósi városnapok legfontosabb eseményeit.

Gergely Imre

2014. december 04., 19:102014. december 04., 19:10

„Törekedtünk a programot úgy összeállítani, hogy a gyergyói családok eljuthassanak minden olyan eseményre, ami igazán fontos és érdekes” – fogalmazott szervezőként Nagy Zoltán alpolgármester. Ezért a fő eseményeket különböző napokra időzítették. A Szent Miklós-templom búcsúja december 5-én, szombaton van, és nem lett volna szerencsés, ha ez egybeesik a nagyszabású Kárpát-medencei Disznótoros Főzőversennyel. Így került ez át vasárnapra, ahogy az esti, szabadtéri koncertek is.

Idén a főtéri nagyszínpadon Vastag Csaba lép fel, továbbá az Abrakazabra együttes, valamint Somló Tamás és Karácsonyi János LGT-tagok jelentik a fő zenei attrakciót. Remek hangulatot  és zenei élményt ígér péntek este Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Black Betty Blues Band koncertje is. Emellett a helyi együttesek fellépése sem marad el, a Bagossy Brothes Company és a The Blast koncertezik a városnapokon.

A péntek esti Mikulás-várás, azaz újabb elnevezésén a Szent Miklós-várás számos meglepetéssel szolgál majd a gyermekek és az őket elkísérő felnőttek számára, a Stoone Hill együttes tart gyermekkoncertet, a csúcspont pedig a tavalyi nagy sikernek örvendőhöz hasonló fényjáték lesz.

A Gyergyó Expó péntektől vasárnapig látogatható. Ötödik alkalommal rendezik meg vasárnap a Kárpát-medencei Disznótoros Főzőversenyt. Erre még péntek éjfélig lehetséges a benevezés. Több újdonság is lesz a tavalyi rendezvényhez képest. Egyik a helyszín. A főzés a Gimnázium utcában zajlik majd, illetve a Salamon Ernő  Gimnázium előtt felállított színpadon kerül sor a néptáncgálára és más kísérő rendezvényekre.

A versenyen most először több kategóriában díjazzák a legjobbakat, azaz külön minősítik majd a disznótoros leveseket, a disznótoros káposztás ételeket és a disznótoros sülteket. Az eseményre mintegy negyven csapat benevezését várják, számos csapat érkezik a Kárpát medence más tájairól is. A hangulatfelelős Hunyadvári József vőfély lesz, a zsűriben szerepet vállal Brindás János nemzetközi hírnévnek örvendő mesterszakács, Hütner Csaba világbajnok kajak-kenus, a magyar válogatott edzője, valamint Hajduk Zoltán, a gyulai húsüzem technológusa is a helyi szakértők, Bajna György újságíró és Benedek Árpád mesterszakács mellett. A főzőversennyel párhuzamosan kerül sor a forraltbor-készítő versenyre.  

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a vasárnap esedékes második adventi gyertyagyújtásra nem este, hanem déli 12-kor kerül sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés