Vasárnap délre hívta össze falutársait Márton László Szilárd, Gyergyócsomafalva polgármestere. Bejelentette, a beígért vízhálózatcsere és az utcák aszfaltozása csütörtökön reggel elkezdődik.
2013. július 21., 17:282013. július 21., 17:28
A kultúrházban tartott tájékoztatóra nem telt meg a terem, ezért a polgármester kérése az volt, hogy akik ott voltak, vigyék a hírt szomszédaiknak, ismerőseiknek, mert a hamarosan kezdődő munkálatok során a lakók megértését, pozitív hozzáállását és türelmét kéri. Mint mondta, tudatában vannak annak, hogy a mezei munkák, betakarítások ideje van, ezért is kéri a lakókat megértését, mert az utcákban délután öt óra után tudnak majd közlekedni a szekerek, autók – miután leálltak a munkálatok.
A teljes vízhálózat cseréjét és az aszfaltozást utcánként részletesen ismertette a polgármester. Mint mondta, sokan megkérdőjelezték az ígéretét, de most érkezett el a projekt abba a fázisba, hogy a múlt hét csütörtökén aláírhatták a szerződést a két kivitelező céggel: a Fundamenta Kft-vel és a Hurom-Buda Kft-vel. A több hónapos munkálatok a hét közepén egy időben 15 helyen kezdődnek el. A vízhálózattal 12 helyen, az aszfaltozással három helyen fognak dolgozni. A cégek vezetői nem idegenek, kötődnek Csomafalvához, és a gyors munka nem azt jelenti, hogy elfuserálják, hangsúlyozta a polgármester.
A Vidékfejlesztési Program keretében a teljes vízhálózat cseréje mellett, többek között, új készenléti tartály, hidak felújítása, járdák létesítése, utcák aszfaltozása, tűzoltócsapok és lezáró aknák építése is része a projektnek.
Ingyen nem lehet szolgáltatni
Az új vízhálózatra október 15-én állna át a nagyközség. A polgármester minden csomafalvit arra kér, szereltessenek fel vízórát, hogy az alapján fizessék a szolgáltatást. Arra is kitért, hogy akinek tartozása van és nem rendezi sürgősen, azt nem fogják csatlakoztatni az új rendszerre. Ingyen nem tudnak szolgáltatni vizet senkinek – hangsúlyozta.
A tízmillió lej értékű munkálatok befejezését november közepére tervezik.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!