Hirdetés
Hirdetés

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.

Gergely Imre

2026. március 15., 16:452026. március 15., 16:45

Habár az alkalom nem tartozott szorosan az 1848-as nemzeti ünnep hivatalos programjához, jelentősége mégis ahhoz mérhető volt. Amint elhangzott,

Gyergyószentmiklós gazdag az út menti keresztek tekintetében, hiszen a város lakott területén több mint ötven ilyen emlékjel található.

Ezek a keresztek évszázadok emlékeit hordozzák, miközben készítőik és gondozóik emlékét is megőrzik. A Both-vára aljában mostantól álló kereszt is egy ilyen hagyomány láncszemét jelenti.

Az első keresztet ezen a helyen 1964–65-ben állíttatta Kercsó Ferenc, a hitet őrizve a nehéz időkben is. A második kereszt 1994-ben került ide Bakos Sándor kezdeményezésére. A most felállított kereszt Blénesi Géza munkája, amelyet vasárnap ünnepélyes keretek között áldottak meg.

Hirdetés

Az eseményen beszédet mondott Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, Derzsi Ákos, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Egyesület elnöke, valamint Kántor Boglárka parlamenti képviselő.

Gál Annától, a Fogarassy Mihály Általános Iskola II. osztályos tanulójától a Both-vára legendáját hallhatták az egybegyűltek.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A kereszt alapzatán olvasható felirat szerint az emlékjel örökbefogadója a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Egyesület és a Történelmi Vitézi Rend Gyergyószék.

A polgármester ünnepi gondolatai

Nagy Zoltán polgármester beszédében a keresztet olyan lelki megállóhelyként jellemezte, amely segít az elcsendesedésben a mindennapi rohanás közepette. Kiemelte, hogy

a függőleges szár az isteni, a vízszintes pedig az emberi kapcsolatokat jelképezi.

A városvezető hangsúlyozta: a jelenlegi megosztott világban a kereszt üzenete útmutatásként szolgál, segítve, hogy ne legyen kérdés, kinek nyújtunk segítő kezet: „annak, aki eddig mindvégig »testvérként« mellettünk állt.”

A kereszt mint emlékeztető szimbólum

Semjén Zsolt beszédében emlékeztetett, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezésére az elmúlt években több mint kétszáz kereszt újult meg vagy épült a Kárpát-medencében. Kifejtette, hogy az emberi természetnek szüksége van ilyen fizikai jelképekre, amelyek

emlékeztetnek minket Isten valóságára és tetteink súlyára.

Az útkereszteződésekben álló keresztek arra intenek, hogy életünk végén mindenkinek számot kell adnia, egyúttal pedig közösségépítésre és jobbá válásra hívnak.

Az ünnepség zárásaként az új emlékjelet Hölgyes Pál Zsolt főesperes áldotta meg.

2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét

Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban
2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
2026. április 22., szerda

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben

Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben
2026. április 22., szerda

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról

A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról
Hirdetés