
Fotó: Boda L. Gergely
Kéményadóról szó sincs, a kéményseprés egy szolgáltatás, aminek ára van – tisztázza a szóbeszédet Sándor István, a gyergyószentmiklósi Vitalissima Kft. vezetője. A cég november elsején indította el az új tevékenységet, ami a lakók biztonságának megőrzését hivatott szolgálni.
2014. november 18., 14:172014. november 18., 14:17
2014. november 18., 14:172014. november 18., 14:17
Nincs rá képzés, ezért csak régi szakemberektől lehet eltanulni a kéményseprés tudományát – ez a magyarázata annak is, hogy egyelőre csak egyetlen kéményseprővel tudta beindítani új tevékenységét a Vitalissima. Az önkormányzati cég friss alkalmazottja családi hagyományt folytat, édesapjától tanulta el a kéményseprő szakma velejáróit.
„Mocskos munka, de szeretem” – állítja Szabó Szabolcs. Mint mondja, főként az idősek fogadják szívesen, a fiatalok nem nagyon veszik igénybe szolgáltatását, sokan maguk végzik el a tűzvédelmi óvintézkedést, és vannak, akik a régi kéményseprőkhöz ragaszkodva megelégednek nem hivatalosan végzett tevékenységükkel. „Cégünknek előnye van a feketén dolgozókkal szemben, mi ugyanis számlát, nyugtát állítunk ki. Ezek felmutatása igazolásként szolgál egy esetleges tűzeset vagy ellenőrzés során” – mondta Sándor István. A Vitalissima vezetője felhívja a lakosság figyelmét, a kéményseprést – mint tűzvédelmi óvintézkedést – törvény kötelezi, az előírások szerint évente két alkalommal, ősszel és tavasszal kell megtakaríttatni a füstkivezetőket.
Az új tevékenység beindítását a lakók többsége pozitívan fogadja, de vannak, akik szerint ez nem más, mint egy újabb kötelező fizetnivaló – szólt az eddigi tapasztalatokról a cégvezető. Hangsúlyozta: a kéményseprés szolgáltatás, aminek díjszabása van, nem tévesztendő össze semmilyen adónemmel.
Az árakról tájékoztatva Sándor István közölte, magánházakban 20 lejbe kerül a kéményseprés, függetlenül attól, hogy egy vagy két kéményt kell megtakarítani. Cégeknél, intézményeknél a 8 méteresnél kisebb kémények esetében 30 lej, a magasabb kémények seprése esetében pedig 50 lej plusz áfa a szolgáltatás ellenértéke. Tömbházaknál csak a célszerűen épített kémények takarítását vállalja a cég, ennek díjszabása lakásonként 20 lej.
A Vitalissima kéményseprője utcáról utcára járva, személyesen keresi fel a kertes házak lakóit, ajánlja fel szolgáltatását, amit „soron kívül“ is lehet igényelni. A kéréseket a 0266-365 196-os telefonszámon jegyzik.
„Senki sem köteles beengedni a cég alkalmazottját, arra viszont mindenki köteles, hogy adott esetben igazolni tudja: a kéménye meg van takarítva” – hívja fel a figyelmet Madaras Szidónia, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Tájékoztatott, az önkormányzat tervezi, hogy a későbbiek folyamán ellenőrizteti a kéményeket, elhanyagolt állapotok esetén akár büntetésekre is számíthatnak a lakók.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!