Kastélyörökösök és szárhegyiek találkozása

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

A szárhegyi Lázár-kastélyban szombaton este az első olyan rendezvény vette kezdetét, amelyet a kastélytulajdonosok szerveztek. A Lovagteremben Idvezlégy bódog Szent István királ! címmel tartott előadóestet a helyi származású Ferencz Éva, vasárnap pedig a rendezvény szentmisével és közös énektanulással folytatódott.

Baricz-Tamás Imola

2013. augusztus 25., 19:292013. augusztus 25., 19:29

 

A Szárhegyi Zenei Napok rendezvényét „Istenért, hazánkért és őseinkért!” – mottóval szervezték. A rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, védnökei pedig Borboly Csaba, Böjte Csaba, Ferencz B. Ervin, Gábor László, Kassay L. Péter, Lipthay Antal, és Vormair István. A ünnepségen felszólalók mindegyike hangot adott véleményének, hogy a kastélytulajdonosok e rendezvénnyel is alátámasztják korábbi kijelentésüket, miszerint örökségük a kultúrát kell szolgálja, és a közösséggel való kapcsolatot is nagyon fontosnak tartják.

„Hozzánk nőtt ez a kastély, életünk részévé vált\"

A Lázár-kastély Lovagterme megtelt érdeklődővel, Kassay L. Péter és Lipthay Erzsébet köszöntötte a vendégeket. Ferencz József Gábor László polgármester nevében szólt az ünneplőkhöz, kifejtve mit is jelent a szárhegyieknek a Lázár-kastély. „Történelmi esemény, amellyel a Lázár-kastély jogos tulajdonosai kinyilvánítják: igenis, felvállalják a zászlóvivő szerepét abban a környezetben, azoknak az embereknek az élén, akik itt élnek, mint ahogyan tették azt sok évszázadon át őseik is. Ezek a falak fontos döntések emlékeit őrzik, itt kézzel tapintható a történelem. Hogy ez mennyire igaz, elég, ha egyetlen nevet említek: gróf Lázár István. Itt élt, itt tevékenykedett, minden bizonnyal itt töltött számos álmatlan éjszakát egy-egy fontos döntés előtt Csík-, Gyergyó-, Kászonszék főkirálybírájaként. És talán az sem véletlen, hogy éppen ő elnökölt az 1596-os Agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlésen. A Lázár-kastély és főleg lakóinak sorsa az évszázadok során szorosan összefonódott Szárhegy lakóinak sorsával\" – hallhattuk. Arról is szólt, hogy a kommunizmus sötét éveiben a szárhegyiek egy emberként sorakoztak föl Zöld Lajos újságíró kastély-újjáépítő kezdeményezése mögé: „Tudom, ma sokak szerint vitatható ennek a kezdeményezésnek a helyessége, tény viszont, hogy éppen ennek a lendületnek köszönhető a Lázár-kastély mai állapota és léte. De akár úgy is fogalmazhatnék, hogy a szárhegyiek gondoskodtak a kastélyról a tulajdonosok távollétében, az egykori gazdatiszt leszármazottai, a Vormair család is szemmel tartotta. Hozzánk nőtt ez a kastély, életünk részévé vált, hiszen nincs olyan szárhegyi család, aki ne hozná ide vendégeit, hogy megmutassa nekik a történelem kézzelfogható bizonyítékait. A művésztelep pedig átalakult komoly programmal rendelkező, a nemzetközi képzőművészeti élet által elismert művészeti és kulturális központtá. Mi pedig erre is büszkék vagyunk és aggódunk mindezen érték sorsáért. Ez az esemény jelzésértékű, és talán az sem véletlen, hogy a kastély tulajdonosai által életre hívott zenei rendezvénynek a főszereplője éppen egy szárhegyi, nemesi családból származó művésznő. Ez is jelzi, hogy a Lázár-leszármazottak úgy képzelik el őseik hagyatékának gondozását, hogy abból nem zárják ki a község lakóit, hanem a közösség vezéregyéniségei-, a közízlés és a kultúra meghatározó személyiségei akarnak lenni, mint ahogy az volt hajdanán Lázár István is\".


Lipthay Antal: közösen kell lépjünk

Lipthay Antal báró meghatódva állt a vendégek előtt, mint mondta, nagy öröm számára, hogy a Lázárok kastélyában együtt lehet a szárhegyiekkel, vendégekkel. „Tőlünk függ, hogy mennyire tudjuk identitásunkat, több mint ezer éves történelmünket megőrizni, szuverenitásunkat, szabadságunkat lépésről lépésre visszanyerni. Közösen kell lépnünk a saját sorsunkért. Nagy öröm, hogy ez a kulturális rendezvény létrejött\" – hangsúlyozta, majd megköszönte Semjén Zsolt és Borboly Csaba támogatását. Szólt Ferencz Éva művésznőről, aki szolgálatával megajándékozta, ünnepélyessé, felejthetetlenné tette a rendezvényt. „Ma a szárhegyi Lázár-kastély és annak minden egyes köve tanúja lesz e történelmi eseménynek\" – mondta. „Innen, a szárhegyi kastélyból több mint fél évezred néz ránk. Minden kő a székely történelem néma, de szilárd tanúja. Nem fordíthatunk hátat őseink üzenetének. Ők fáradhatatlanul szolgálták Erdélyt, erősítve annak identitását és folytonosságát. Most mi vagyunk itt, és bármilyen nehéz, a feladatot vállalnunk kell. A szárhegyi Lázárok leszármazottjának nincs más tennivalója, mint Székelyföld történelmét,  hagyományait, kultúráját, és a közjót, a székely népet szolgálni” – tette hozzá.

Borboly Csaba: csak rajtunk múlik

„Örömmel tapasztalom, hogy sok olyan ember van itt, akinek jelenléte fontos a Lázár-kastély életében\" – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ünnepi beszédében. „Megnyugvás számomra, hogy megmarad a folytonosság – ahogy hallottuk Lipthay Antaltól – hiszen annyi minden történt az utóbbi két hétben, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Ezelőtt pár nappal még arról volt szó, hogy leszedjük a festményeket, és visszük el, daruval gyűjtjük össze a szobrokat és visszük ki az udvarról. De lám, ma már bízhatunk benne, hogy a harmadik örökössel is sikerül megállapodásra jutni, hogy ez a kastély még sokáig hasonló szép események színhelye lehessen. A kastélynak az elmúlt pár napos drámája eltörpül ahhoz a lehetőséghez képest, ami következhet\" – hangsúlyozta Borboly Csaba. Kijelentette: „Most már rajtunk múlik, gyergyószárhegyieken, gyergyószékieken, hogy képesek leszünk-e a kastélyt olyan tartalommal megtölteni, mint ahogyan a leszármazott Lipthay Antal elmondta, és higgyék el ezt sem Bukarestből, sem Budapestről, sem Brüsszelből nem kell senki sem segítsen, mert ez csak rajtunk múlik. Mindenki tud dolgozni azért, hogy ne csak tervezzünk, hanem valóság is legyen\".

Ferencz Éva régi álma teljesült

Ferencz Éva Idvezlégy bódog Szent István királ! című előadóestje Nagyboldogasszony és országalapító Szent István király tiszteletére a magyar összetartozás és a magyar nemzeti azonosságtudat erősítését szolgálta. Ferenc Éva régi vágya teljesült: a szárhegyieknek énekelhetett. A művésznő előadását állva tapsolták, köszönték a helyiek.

 

Ervin atya az előadást követően rámutatott, közeledni látja a vallással, a hittel a politikát, a társadalmat, és ez jó, mert amikor távolodnak egymástól, akkor mindig tragédia kezdődik. A rendezvény történelmi jelentőségét emelte ki a 94 éves szárhegyi ferences szerzetes, majd a művésznővel családjával, édesapjával kapcsolatos élményeiről mesélt. Mint mondta, együtt járt 12 évig iskolába a művésznő édesapjával, és egyszerre voltak bebörtönözve is. Mesélt a kislány Évikéről is, majd a művésznő  nagy sikerű  előadásairól is szólt.
Az előadóestet követő fogadáson a Gyergyói-medencében termelt alapanyagokból helyi eledelek kerültek felszolgálásra a szárhegyi Torzsások Turisztikai Egyesület asszonyai jóvoltából. Ugyancsak a rendezvényen hangzott el, hogy bár korábban szeptember 8-ig volt érvényes a szerződés a megyei tanács és a kastélytulajdonosok között, további tárgyalásokra kerül sor, az együttműködés formájáról október 31-ig hoznak döntést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés