Kártérítést kapnak a vetőburgonya-termelők

Két év után állami kártérítést kapnak azok a vetőburgonya-termelő gazdák, akiknek termőterületeit 2010-ben karanténba helyezték a burgonyát pusztító fertőzések miatt. Hargita megyében valószínűleg mindössze 4-5 gazda kap kárpótlást.

Széchely István

2012. április 17., 17:222012. április 17., 17:22

2012. április 18., 17:142012. április 18., 17:14

A kormány 7,457 millió lejes állami támogatást hagyott jóvá azoknak a gazdáknak, akiknek burgonyaföldjeit 2010-ben karantén alá helyezték, mert fertőzések pusztították a termést. A fertőzött burgonyák sem közélelmezésre, sem vetőmagként nem voltak használhatók, a karantén alá helyezett területeken négy évig nem termelhetnek burgonyát, és azt követően is csak minősített magot használhatnak.

Az érintett gazdák egy része azóta már lemondott a kártérítésről, de amúgy is csak kevesen jogosultak erre, Hargita megyében mindössze négy-öt termelő. Kárpótlásra ugyanis azok a gazdaságok jogosultak, amelyeken az állami szakhatóságok clavibacter-fertőzést (a burgonyagumók gyűrűs rothadását) vagy pedig a burgonya ralsztóniás hervadását, barna korhadását állapították meg. Ezenkívül a vetőburgonya-termelőknek nemcsak a kárt, hanem azt is kell tudniuk bizonyítani, hogy a karantén alá helyezett termőterületeiken lévő burgonyát az előírásoknak megfelelően semmisítették meg – közölte Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség ügyvezető igazgatója.

A vetőburgonya-termelés nagyon körülményes, rengeteg adminisztratív munkát igényel, a területek folyton ellenőrzés alatt vannak, és nagyon sok előírást kell betartaniuk a gazdáknak, Hargita megyében nem sokkal több mint tíz ilyen termelő van, de – előzetes tájékozódása szerint – közülük is csak négy-öt jogosult a támogatásra, és az érintett területek mértéke sem jelentős. Az ő kárigénylésük értékét még nem tudni, ugyanis a kártérítésről szóló kormányhatározat alkalmazási normái még nem jelentek meg, így még nem kérhető a támogatás.

Egyébként annak ellenére, hogy a termelés a megyében 10 százalékra csökkent a korábbi adatokhoz képest, az ország többi vetőburgonya-termelői számára Hargita megye jelenti a legnagyobb konkurenciát, ugyanis itt terem meg a legjobb vetőburgonya – tudtuk meg Haschi Andrástól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Közel kétszáz kamerával bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában

Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.

Közel kétszáz kamerával bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lovasszekér ütött el egy idős férfit

Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Lovasszekér ütött el egy idős férfit
Lovasszekér ütött el egy idős férfit
2026. április 27., hétfő

Lovasszekér ütött el egy idős férfit

2026. április 27., hétfő

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában

Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában
Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában
2026. április 27., hétfő

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában

2026. április 26., vasárnap

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette

Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó

Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó
2026. április 26., vasárnap

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt

Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt
2026. április 26., vasárnap

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam

Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése

Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése
2026. április 24., péntek

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson

Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson
2026. április 24., péntek

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában

Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában
Hirdetés