
Jövő héten helyükre kerülnek a gyergyószárhegyi játszótér pár hete lebontott játékai. A játéképítmény fa alkotóelemei elkorhadtak, balesetveszélyessé vált a játszótér, ezért volt szükség a teljes felújításra. A munkálatra kalákában kerül sor.
2013. augusztus 29., 17:272013. augusztus 29., 17:27
2013. augusztus 29., 17:362013. augusztus 29., 17:36
A szárhegyi elöljárókhoz intézte kérdését egy nagymama a Gyergyói Hírlap véleményrovatában. Azt tudakolta, hogy lesz-e még játszótér a község központi parkjában, és ha igen, mikor. Megjegyzésében hozzátette azt is, hogy amennyiben nem szándékoznak helyreállítani a játékokat, akkor a helyszínen maradt tartóelemeket is szedjék ki, amíg el nem rothadnak.
A kérdést tolmácsoltuk az illetékesnek. Györffy Gábor alpolgármester elmondta, a vélemény írójának igaza van, de csak részben. Tény, a nagyméretű játéképítményt már több mint egy hónapja lebontották, és azóta a szárhegyi gyermekek, az őket felvigyázó nagymamák csak néhány tartóelemet láthatnak, s jogosan várhatják el, hogy történjen valami. Ugyanakkor a játszótér felújítási folyamatban van, akkor is, ha a helyszínen ennek csak annyi látszatja van, hogy néhány új gerenda fekszik a fűben.
„Én javasoltam a helyi képviselő-testületnek, hogy aki úgy gondolja, vegyen részt a játszótér felújításában, indítsunk erre egy önkéntes munkát. Kalákát szerveztünk, helyi képviselők, a polgármesteri hivatal munkatársai lebontottuk az elkorhadt fajátékot. Azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb elemet cserélni kell. Ezeket újra le kellett gyártatni, a fa alkatrészeket lekezeltetni, hogy időtállóak legyenek. Még a visszaszerelés van hátra” – mondta el Györffy.
Az alpolgármester hozzátette, az új alkatrészek elkészítésében szintén ingyenesen vettek részt szárhegyi vállalkozások. Az újjáépítéssel azonban nem fejeződik be teljesen a játszótér megújulása. Mivel több szülő, nagyszülő is jelezte, szükség lenne hintákra, az igényeknek megfelelve hintát is felállítanak a parkban. A játéképítmény csúcsát egy nagy gömb díszíti, hamarosan ennek a cseréjére is sor kerül, mert azt állapították meg, hogy ezt is megrongálta az idő.
A helyreállítás, a megújult játszótér felépítése a jövő héten fog megtörténni – ígéri az alpolgármester.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!