Jó úton erdőre, mezőre

Tizenöt kilométernyi mezei és ugyanennyi erdei út megújulását avatták fel ünnepélyesen Borzonton. Ahol eddig tengelyig süllyedtek a járművek, most sima útburkolaton haladhatnak, s ha vigyáznak rá, sokáig így is marad.

Gergely Imre

2014. október 27., 13:502014. október 27., 13:50

A Baricz-kanyar közelében, egy erdei és egy mezei út találkozásánál került sor pénteken, a gazdanapok keretében annak a két és félmillió eurós beruházásnak az ünnepélyes átadására, amely során közel harminc kilométernyi útszakasz újult meg. A fogvacogtató, szeles, hideg őszi idő nem zavarta az útavatásra meghívott politikusokat, beszédet mondott Tánczos Barna és Verestóy Attila szenátor, Moldován József parlamenti képviselő, Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke, illetve Gál Szabolcs polgármester is.

Elhangzott: míg régen az utak a hadászat és kereskedelem céljaira létesültek, mára mindennapi életünk nélkülözhetetlen tényezői. A jó út megélhetést, gazdasági fejlődést jelent, a jövő garanciáját. Ha nincs út, nem érkeznek befektetők sem, amelyektől munkahelyet, megélhetést várhatnának az itt élők. Ugyanakkor ha nincs jó út, a gépek élettartama rövidül, karbantartási költségük nő, ahogy a közlekedési idő is – nem túlzás tehát azt mondani, kiemelkedő jelentőségű az utak rendbetétele.

Számok tekintetében a most átadott beruházás 1 millió euró értékű mezei út-felújítást jelent, 15 kilométernyi járható utat, illetve 15 kilométer erdei utat is 1,5 millió euró értékben. Az összeg Gyergyóalfalu község tízéves költségvetését jelentené, a közösség önerőből sosem tudta volna mindezt megvalósítani – mondta el Gál Szabolcs, megköszönve mindazon személyeknek, tisztségviselőknek a munkáját, akik hozzájárultak a munkálat lebonyolításához, kezdve György István korábbi polgármestertől, aki előkészítette, útjára indította mindezt.

A hatalmas összeg azonban könnyedén kidobott pénz lehet, ha az út használói nem vigyáznak annak épségére – figyelmeztetett György Béla mérnök. A rendelkezésre álló összegből ilyen hosszúságú szakaszon nem lehetett aszfaltozott utat építeni, a burkolat bitumennel átitatott makadám. Ez azonban nem nagyon bírja a környékünkre jellemző időjárást. Súly- és sebességkorlátozás van érvényben, de persze ez a gazdákon, erdőtulajdonosokon múlik, hogy betartják-e, elérve azt, hogy hosszabb életűek legyenek az utak.

A polgármester elmondta, azt tervezik, hogy ősszel és tavasszal, a fagyás-olvadás váltakozásának időszakában betiltják az erdőkitermelést, hogy a nehéz járművek ne tegyék tönkre az utakat. Hosszú távon azonban szeretnék leaszfaltozni is ezeket, hogy valóban időtállók legyenek.

A Piculás útjától a Két Borzont közébe, a Kisborzontra vezető, illetve a Fehér patak és a Kápolna útja szimbolikus megnyitásán egy szénából font kötelet kellett elvágnia a polgármesternek, míg az Baricz kanyartól a Putna fordulóig vezető erdei úton egy keresztbe fektetett rönköt kellett elfűrészelni, ebbe a község vezetői mellett a meghívottak is „beledolgoztak”. Ezzel „nyílt meg” a Bakta felé vezető út és a régi Só útja egy szakasza is.

Gál Szabolcs elmondta, tervben van ezen utak további szakaszainak felújítása is. A most átadásra került szakaszok voltak a legfontosabbak, mert ezeket használták a legtöbben, így ezek voltak a legrosszabb állapotban is. A javulás több száz alfalvi és borzonti gazdának jelent könnyebb életet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés