Jakab Antalra és Szent Lászlóra emlékeztek Kilyénfalván

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Jakab Antal püspökké szentelésének 45. évfordulójára emlékeztek pénteken az egyházi méltóság szülőfalujában, Gyergyókilyénfalván. Az esemény – a Szent László-emlékév rendezvényeként – a legendás magyar király alakját is középpontba helyezte.

Pethő Melánia

2017. március 12., 13:282017. március 12., 13:28

2017. március 13., 14:202017. március 13., 14:20

Pénteken, a déli harangszóra szép számú emlékezőközönség gyűlt a kilyénfalvi templomkertbe, hogy együtt adózzanak a falu nagy szülöttje, dr. Jakab Antal emlékének.

A Kolumbán Csilla, tekerőpataki vallástanár által évről-évre megszervezett megemlékezés hagyományosan imádkozással, a püspök szobrának megkoszorúzásával kezdődik, majd rendszerint kulturális műsor keretében, vagy iskolák közti vetélkedőn elevenedik meg az egyházi méltóság alakja. Idén sem volt másként. A koszorúzást megelőzően Fejér Lajos helyi plébános elmondta, az idei Jakab Antal-emlékünnep a Szent László-év rendezvénysorozatának részét képezi. Felolvasva Jakab Antal egyik karácsonyi prédikációjának egy részletét, érzékeltette a püspöknek hívei iránt érzett elkötelezettségét.

„Az én Uram és én Istenem jelszavával el vagyok szánva úgy szolgálni egyházamat és híveink üdvösségét, hogy ugyanakkor hazám és népeink békéjét, rendjét és boldogságát is imával, szóval és tettel előmozdítsam” – hangzottak el a néhai Jakab Antal gondolatai.

A templomkertből a falu művelődési házába vonultak az emlékezők, ahol gyergyószéki iskolák diákjainak műsorát követhették végig. Összesen tíz tanintézet képviselte magát a rendezvényen, hármas csoportokban adva elő egy-egy jelentet. A témákat maguk választották ki a szervező által megadottak közül, a felkészülést vallástanáraik segítették.

Legtöbben Szent László-legendákat alkalmaztak színpadra, ugyanakkor emlékképeket is megelevenítettek Jakab Antal gyermek- és ifjúkorából, valamint püspökké szenteléséről. Volt csapat, amelyik a Jakab Antal nevét viselő intézményeket, szobrokat, tereket ismertette, és olyan is, amelyik a püspök és a legendás magyar király erényei között állított párhuzamot mutatta be.

Az előadás lezárásaképpen hangfelvételről hallgathattak meg egy részletet a jelenlévők Jakab Antalnak a Márton Áron püspök temetésén mondott beszédéből.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

„Bolojan a gázpalack mellett játszik a tűzzel” – éles kritika érte a kormányfőt a megszorítások miatt

Mihai Fifor szociáldemokrata párti képviselő szerint Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító intézkedései az ország stabilitásának legfőbb pilléreit gyengítik.

„Bolojan a gázpalack mellett játszik a tűzzel” – éles kritika érte a kormányfőt a megszorítások miatt
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Nincs mód adócsökkentésre a pénzügyminisztérium szerint

A várakozás, bizakodás ellenére úgy tűnik, nincs lehetőség arra, hogy a helyi önkormányzatok csökkentsék a 2026-os évre vonatkozó helyi adók mértékét. A pénzügyminisztérium álláspontja szerint ez törvénybe ütköző lenne.

Nincs mód adócsökkentésre a pénzügyminisztérium szerint
2026. február 03., kedd

Megdöbbentő családi háttérről számolt be a gyermekvédelem a patakba fulladt testvérpár halálesete után

Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi (Chirpăr) családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.

Megdöbbentő családi háttérről számolt be a gyermekvédelem a patakba fulladt testvérpár halálesete után
2026. február 03., kedd

Elkapta az autó orrát a vonat, sértetlenül megúszta az idős sofőr – videó

Későn állt meg autójával egy idős sofőr Brassóban egy vasúti átkelőnél, és az érkező vonat elütötte a személyautó elejét. Egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, a rendőrség pedig utólag közzé is tette.

Elkapta az autó orrát a vonat, sértetlenül megúszta az idős sofőr – videó
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Ez a kemény fagy most nagy ívben kikerült minket, de ki bánja?

Az ország keleti és déli részén hűlt le igazán a hőmérséklet keddre virradóan, Székelyföldön az évszakhoz képest nem volt rendkívüli hideg, sőt.

Ez a kemény fagy most nagy ívben kikerült minket, de ki bánja?
2026. február 03., kedd

Benyújtotta nyugdíjazási kérelmét a bekapcsolt mikrofonnál kínos helyzetbe került bírónő

Az 51 éves Ionela Tudor jelenleg a bukaresti ítélőtábla közigazgatási perekkel foglalkozó osztályát vezeti, illetve az intézmény alelnöki tisztségét is betölti.

Benyújtotta nyugdíjazási kérelmét a bekapcsolt mikrofonnál kínos helyzetbe került bírónő
2026. február 03., kedd

Alsósófalva ad otthont a 34. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatónak

Alsósófalva lesz a házigazdája idén a XXXIV. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatónak. A rangos megyei rendezvény évről évre a hagyományőrzés, és a közösségi összetartozás ünnepe.

Alsósófalva ad otthont a 34. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatónak
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Patakba esett és meghalt egy testvérpár Szeben megyében

A Szeben megyei Kürpöd (Chirpăr) település melletti patakba esett és meghalt hétfőn egy testvérpár, egy 6 éves kislány és egy 9 éves fiú.

Patakba esett és meghalt egy testvérpár Szeben megyében
2026. február 02., hétfő

350 ezer lejnyi büntetést osztottak ki gyorshajtásért egy hét alatt Hargita megyében

Összesen 16 jogosítványt függesztettek fel, ugyanakkor 366 esetben szabtak ki büntetést gyorshajtókra az elmúlt héten – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

350 ezer lejnyi büntetést osztottak ki gyorshajtásért egy hét alatt Hargita megyében
2026. február 02., hétfő

Érkezik a tanszertámogatás a szociális kártyákra

A 2025–2026-os tanévre járó összesen 310,2 millió lej tanszertámogatást töltöttek fel a szociális elektronikus kártyákra – tájékoztatott hétfőn az európai projektekért és beruházásokért felelős minisztérium.

Érkezik a tanszertámogatás a szociális kártyákra
Hirdetés