Itt tíz, ott több mint kétszáz kutya

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

A Gyergyószentmiklós alfalvi kijáratánál lévő kutyamenhely helyzetéről az önkormányzat cégének vezetője számolt be. Megkérdeztük ugyanakkor a szomszédos óvóhelyet működtető egyesület alelnökét is.

Baricz-Tamás Imola

2014. február 05., 17:342014. február 05., 17:34

2014. február 05., 17:502014. február 05., 17:50

 

\"Több mint egy hete elkezdődött az akció, készen áll az autó is a befogott kutyák szállítására, két személy van alkalmazva. Nehézkes az indulás, még nem kaptuk meg a kábító lövedéket, amivel el tudnánk bódítani a kóborló ebeket, megkönnyítvén a befogásukat. Megvannak a kellékeink, de nem tudtuk beüzemelni, mert gondunk akadt a fecskendő betöltésével, ami valószínűleg hibás, és nem tudjuk használni. Kábítás nélkül teljesen fölöslegesen futunk utánuk, mert ezek a kutyák már voltak befogva, és igazi atlétának kell lennie annak, aki befogja” – sorolta a kezdeti nehézségeket Sándor István, a cég vezetője. Elmondta, vannak eredményeik, a  tizenkét befogott kóborlóból már csak tíz van az engedélyekkel rendelkező menhelyen, kettőt a gazdi kiváltott. Számításaik szerint egy kutya napi ellátása 11 lejbe kerül.

Az önkormányzat cége, a Vitalissima által működtetett kutyamenhelyen az állatorvosi teendőket egyelőre szerződéses alapon ifj. Gáll József körzeti állatorvos látja el, ő ügyeli fel a menhely működését.

A szerződés aláírására várnak

A svájci partnerrel a szerződés aláírására egy következő időpontot jelöltek meg. Február 18-ra várnak egy nagy szállítmány kutyatápot és különböző kellékeket. „Amikor megérkeznek, megkötjük velük a szerződést, amelyben a svájci fél vállalja, hogy a kutyamenhely működtetését és a kutyák befogását, az állatorvosi ellátást finanszírozza” – mondta a cégvezető, aki ugyanakkor szólt a menhely bővítésére vonatkozó tervekről is. „Jelenleg harmincöt férőhelyes a kutyamenhely, ezt bővíteni szeretnénk körülbelül 70-120 férőhelyesre. Ezzel azonban megvárjuk a svájci partner véleményét is, hogy az elvárásoknak megfelelően tudjuk kialakítani a létesítményt. Elképzelhető, hogy a jelenlegi hely, a közbirtokosság volt szalagfűrészszínje nem fog megfelelni a svájci elvárásoknak, valószínű egy új épületet kell majd felhúzni. Továbbá a teljes munkakörben levő állatorvos alkalmazása is odébb van. Egy kutya ivartalanítása, állatorvosi utógondozása körülbelül 120 lejbe fog kerülni. Ez nagy összeg, és csak bizonyos engedéllyel rendelkező állatorvosok végezhetnek altatást és ivartalanítást” – magyarázta.

Kóborkutya-ügyben hívható a 0740-405 272-es telefonszám

„A kutyák begyűjtése szempontjából prioritást azon területek élveznek, ahonnan bejelentéseket tettek a lakók. Viszont látjuk, hogy a közterületeken is milyen sok kutya van, különösen a lakónegyedekben. Több utcából jelezték a lakók, hogy nagyobb csoportokba verődve csatangolnak a nagytestű kutyák. A bejelentéseket a 0740-405 272-es telefonszámon várjuk” – mondta el a cégvezető, azt is hozzátéve, hogy az első munkanapokon máris voltak bosszúságok, a szállító autó szélvédőjét leöntötték, továbbá szegekkel támasztották ki a gumiabroncsokat ismeretlen tettesek.

Menhely mellett óvóhely

A Vitalissima cég kutyamenhelyének szomszédságában két kutyákat óvó hely is van. Kémenes Levente, a Gyergyói Állat- és Természetvédő Egyesület alelnöke ottjártunkkor éppen rendezte a kutyákat. Az itt lévő több mint kétszáz kutya gondozását németországi civil szervezet segíti. Orvosi kiadásokat és kisebb fejlesztésekkel is támogatják a létesítményt, nemrég ivartalanítási akciójukat is finanszírozta a német szervezet. Amint Kémenes elmondta, naponta fognak be kutyákat és viszik az óvóhelyre. Örökbe is adnak a négylábúakból, de szigorú feltételek mellett. Eddig leginkább németországi gazdáknak adtak szívesen. „A lényeg, hogy jó helyre kerüljenek az örökbefogadott kutyák, feltétel az is, hogy utólag meglátogathassuk őket. Már történt olyan, hogy helyi ember kérte, és amikor ellenőrizni mentünk, nem volt meg a kutya, majd újra be kellett fognunk az útról” – mondta az alelnök, hozzátéve, hogy néha állatbarátok keresik fel, segítik már az önkéntesen végzett, teljesen kimerítő munkáját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés