Idén is lesz Gyergyó Expó

Ismét része lesz a Gyergyó Expó a Szent Miklós Napoknak: a kiállítással egybekötött vásárra december 5-7. között kerül sor. A városi sportcsarnokban közel ötven cég és kézműves mutatkozik be, többségük gyergyószéki településekről.

Pethő Melánia

2014. november 26., 15:472014. november 26., 15:47

Folytonosságot szánva az eddig kisebb-nagyobb kihagyássokkal megtartott Gyergyó Expónak, idén ismét megszervezik a gazdasági rendezvényt. A tavalyihoz hasonlóan, a negyedik kiadáson is főként helyi és térségbeli cégek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, de jelentkeztek kiállítók Erdély más városaiból és Magyarországról is.

„A kiállítással Gyergyószentmiklós is rákerül Székelyföld gazdasági térképére, hasonló rendezvényeket ugyanis a térség nagyobb városaiban már évek óta rendszeresen tartanak. Ezek az események alkalmasak arra, hogy a vállalkozók találkozzanak, üzleti kapcsolatokat alakítsanak ki egymással, bemutassák termékeiket, a vásárlók pedig megismerjék kínálataikat” – mondta Mezei János polgármester.

Nagyobb szerep a kistermelőknek

„Nagyon sok mindenre oda kell figyelni egy kiállítás megszervezésekor: fel kell mérni a térség lakosainak vásárlási igényét, a vásárlóerőt, figyelembe kell venni, mi az, ami nem jelent konkurenciát a helyi cégeknek” – tájékoztatott Csipor Attila, a szervező Expo-har vezetője. Rámutatott, gyergyói jellegzetességként a kézműves termékeket lehet felmutatni, éppen ezért a decemberi expón a közel ötven stand nagyobb részében kézművesek vonultatják fel portékáikat.

A kisvállalkozásoknak általában gondot jelent a kiállításon való részvételi díj kifizetése, az akadály viszont áthidalható, ha a rendezvénynek vannak támogatói – mutatott rá Csipor. Beszámolt arról, hogy felismerve a kistermelők gazdasági fontosságát, Gyergyószentmiklós önkormányzata támogatja az expót: a rendezvény helyszínéül szolgáló sportcsarnokot díjmentesen bocsátja a szervezők rendelkezésére, illetve felvállalta a rendezvény népszerűsítésének költségeit. Ilyen módon lényegesen csökken a kiállítófelületek díja, elérhetővé válik a kistermelők számára is.

A konzulátus partnere a vásároknak

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa mint a székelyföldi vásárok állandó támogatója vállal partnerséget a Gyergyó Expó megszervezésében. „Azért kapcsolódtunk be, mert a vásárok szervezőinek célkitűzései találkoznak azokkal az elképzelésekkel, amiket Magyarország Kormánya is képvisel” – mondta Farkas Balázs konzul. Kifejtette, a székelyföldi vállalkozások fejlődését segíti az általuk előállított kínálat és a potenciális vásárlók találkoztatása, a magyarországi cégek bevonása a székelyföldi vásárokba pedig a magyar export fellendítéséhez járulhat hozzá.

A mézes pogácsától a hűtőszekrényig vagy éppen a faházig nagyon sok minden megtekinthető és megvásárolható lesz a Gyergyó Expón, a szervezők azoknak is ajánlják a kiállítók kínálatát, akik ajándékozáshoz keresnek ötleteket.

A városi sportcsarnokban helyet kapó expó kapui december 5-én, pénteken 14 órakor nyílnak meg, a rendezvény szombaton 10 és 19 óra között, vasárnap pedig 10-től 16 óráig lesz látogatható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés