Hargita megye mind a négy térségében – Csík, Gyergyó, Keresztúr és Udvarhely – jelentkezett cég a téli karbantartási munkálatok elvégzésére a Hargita Megye Tanácsa által kiírt közbeszerzésen – számolt be közleményben a megyei tanács sajtóirodája.
2013. november 19., 09:532013. november 19., 09:53
2013. november 19., 10:262013. november 19., 10:26
„A november 15-én megkötött szerződés értelmében Csík-, és Gyergyó-térségben a Fundamenta Kft., Udvarhelyszéken és Keresztúr körzetében pedig a Viaduct Kft. végzi majd a hóeltakarítást a megyei besorolású utakon. A szerződés a térségben történő legközelebbi havazástól számítva 2014. március 31-ig érvényes” – közölte a közleményben Birtalan József, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. Borboly Csaba, hargita Megye tanácsának elnöke szerint fel voltak készülve arra az eshetőségre, hogy akárcsak tavaly, idén sem jelentkeznek cégek a kiírásra, és számítottak a polgármesteri hivatalok segítségére, ugyanakkor a megyei tanács hóekéje is bevethető szükség esetén.
Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.
Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.
A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.
Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
szóljon hozzá!